Beborult az ég a Sun felett

Brutális, 18 százalékos leépítésről döntött az amerikai informatikai óriás, a Sun Microsystems. A cég hatezer dolgozóját teszi az utcára, a recessziós időkben lanyhuló megrendelésekre hivatkozva.

A világ negyedik legnagyobb szervergyártója ezzel évi 7-800 millió dollárt tud lefaragni kiadásaiból. Végkielégítésekre 600 millió dollár megy el a következő 12 hónapban.

A világgazdaság realitásaival szembe kellett néznünk – indokolta a leépítéseket Jonathan Schwartz vezérigazgató, aki a szoftver üzletág teljes átszervezését is bejelentette. A Sunnak nem fut jól a szekere: részesedése fő terméke, a nagyvállalati szerverek piacán folyamatosan csökken, mára 11,8 százalékra zsugorodott. Bevétele a harmadik negyedévben 11 százalékkal 1,76 milliárd dollárra esett vissza. részvényárfolyama pedig az idén 77 százalékot veszített értékéből.

A Sun már a harmadik, Szilícium-völgyben székelő technológiai óriás, amely leépítéseket jelentett be a héten. A mobiltelefoncsip-gyártó National Semiconductor dolgozóinak 5 százalékát küldi el, míg a legnagyobb csipgyártó-gépgyártó, az Applied Materials 1800 embertől válik meg.

És a sor itt nem ér véget – jegyzik meg az IDC piackutató elemzői, utalva arra, hogy a jövő évre előrejelzett az 5,9 százalékos globális informatikai megrendelés-bővülési várakozásukat máris 2,6 százalékra kellett visszavenniük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.