A nyílt forráskódú cégeknek aggályos a Microsoft-megegyezés

A cégeket tömörítő szövetség szerint az országnak semmiféle látható haszna nem származik a Microsofttal történő együttműködési megállapodásból, ellenben bebetonozza a Microsoft monopolhelyzetét.

A Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) fordul a Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA) magyar tagozata, hogy információkat kapjon arról az együttműködési megállapodásról, amelyet a napokban jelentett be Lázár János a Microsoft és a magyar kormány között.

Az ODFA, mint közleményükben írják, a sajtóból értesült arról, hogy a Microsoft 52 milliárd forint értékben ajánl fel olyan ingyenes szolgáltatásokat, amelyeket más szolgáltatók már amúgy is régóta ingyenesen biztosítanak a felhasználók részére. Lázár János bejelentése szerint a kormány a felajánlás kapcsán együttműködési megállapodást kötött a Microsofttal.

A szövetség állásfoglalása szerint számos szempontból aggályosnak látja a megállapodást.

Szerintük a felajánlás elfogadása hozzásegíti az amerikai szoftvergyártót, hogy újabb évtizedekre biztosítsa amúgy is meglévő monopolhelyzetét a hazai piacon. Az ODFA értetlenül áll az előtt, hogy a Kormány miért lép vissza egy tavalyi kormányhatározatától, amelyben hitet tett a versenysemlegesség erősítése, a szállítók monopolhelyzetének korlátozása, a magyar kis- és középvállalatok pozíciójának erősítése és Magyarország külföldi függőségének csökkentése mellett.

Ráadásul az ODFA szerint a felajánlott megoldásokat, illetve szolgáltatásokat eddig is ingyenesen biztosították más közösségek, vállalatok a felhasználók részére, azaz Magyarország számára nem látható, hogy mi haszna lenne a megállapodás elfogadásának.

Az ODFA Magyarország határozottan arra biztatja a Microsoft Magyarországot, hogy a nyílt forráskódú szoftverek esetében már bevált szolgáltatásalapú üzleti stratégiákat, és ne csupán az oktatás területén, hanem minden felhasználó számára tegye ingyenessé szoftvereit.



 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.