Változnak a történelmi bázisjogosultságra vonatkozó szabályok

Módosult a történelmi bázisjogosultságról szóló rendelet: február 3-tól azt nem lehet átruházni, ideiglenesen átengedni, illetve arról lemondani.

- A február 2-a után postára adott, a történelmi bázisjogosultság átruházására, ideiglenes átengedésére, illetve az arról való lemondásra vonatkozó kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) érdemi vizsgálat nélkül elutasítja - mondta a szervezet sajtófőnöke, Soproni Horváth Lajos. A jogutódlásról, öröklésről szóló kérelmeket továbbra is be lehet nyújtani.

Ennek megfelelően az MVH felhívja a figyelmet arra, hogy aki a történelmi bázisjogosultságok átruházásáról, illetve ideiglenes átengedéséről szeretne rendelkezni, ezt mindenképpen még januárban tegye meg.

A sajtófőnök hozzátette: az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer, az SPS bevezetéséről szóló törvény alkotmánybírósági vizsgálata a rendeletben foglaltakat nem befolyásolja.

Az SPS lényegében két támogatási elemből tevődik össze, amit Magyarország - ha bevezetik az új rendszert - várhatóan "hibrid" modellként alkalmaz majd. A regionális támogatásokat a gazdálkodók termeléstől függetlenül, alanyi jogon megkapják, ha regisztrált mezőgazdasági termelők. Emellett a kiegészítő támogatásra is joguk lesz. Utóbbit történelmi alapon számítják ki, minden gazdálkodó számára egyéni módon.

A történelmi alap a 2006-os év, ez dönti el, mekkora támogatási részt kap a gazdálkodó. A számítás alapja, hogy milyen támogatott tevékenységeket folytatott ebben az évben. (Történelmi bázisévnek azért választották 2006-ot, mert a jogszabályok nem is teszik lehetővé ennél későbbi bázisidőpont meghatározását. Magyarországnak azonban várhatóan lehetősége lesz később a bázisérték korrekciójára is.)

Ennek alapján a gazdálkodó 2013-ig pontosan tudni fogja, hogy adott évben mekkora támogatást vehet igénybe, és mekkora összeggel kalkulálhat. Így a támogatás lényegében függetlenné válik a termeléstől, azaz attól, hogy milyen mezőgazdasági tevékenységet folytat. Azt a piac határozza meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.