Bátrabb befektetők az angolszászok

A nagyobb kockázatú befektetés magasabb hozammal jár, ami leginkább a briteket és az amerikaiakat nem riasztja vissza, a Pioneer Investments szerint.

Az USA-ban és szinte egész Európában 2009 óta emelkedik a megtakarítani tudók száma, 2013-ra pedig a pénzbeli megtakarítások mértéke meghaladta a 2007-es szintet – írja a Pioneer Investments globális befektetésialap- és vagyonkezelő cég. Az elmúlt hat évben a leggyorsabban 19-19 százalékkal Franciaországban és Németországban növekedett a félretenni tudók száma, őket követte Ausztria 17 és Németország 15 százalékkal. A megtakarítások növelése alól kivételnek csak a görögök és spanyolok mondhatók. Görögországban a válság előtti pénzügyi vagyonnak csupán a 77 százalékát tudhatják magukénak a háztartások, míg Spanyolországban ennél valamivel többet, 94 százalékot.

A legmagasabb kockázatot a megtakarítók az Egyesült Államokban vállalják, és ennek köszönhetően a bevételek is évente átlagosan 7,3 százalék körül alakultak 1996 és 2012 között. Ezzel ők az elsők a legnagyobb bevételt elérő versenyben. Ugyancsak arányosnak mondható az angolok valamivel kisebb kockázatviselési hajlandóságához (9 százalék alatti) párosuló 6,3 százalékos hozam. Ezzel szemben a portugálok 9 százalék feletti kockázatvállalásához alig valamivel öt százalék feletti bevétel párosult.

Európa többi részén sokkal óvatosabbak az emberek, a vizsgált országok közül a francia, osztrák, spanyol, német és olasz háztartások kockázatvállalása 2 és 4,3 százalék között mozog, ezzel együtt pedig a bevételek is 2 és 4,6 százalék között alakulnak. A kockázat attól is függ, hogy mibe fektet a lakosság. Míg Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban a háztartások döntően közvetlen kötvényekbe és részvényekbe fektetnek, amik ugyan a magas árfolyam-ingadozás miatt kockázatosabbak, ám nagyobb bevétellel is kecsegtetnek. Emellett a nyugdíjbefektetések, életbiztosítások, befektetési alapok is hagyományosan 70 százalék körüli súlyt képviselnek az USA-ban és Angliában, viszont a kontinentális Európában ez az érték 40 százalék körüli.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.