Barcza György lesz az adósságkezelő vezetője

A Napi Gazdaság főszerkesztőjét nevezte ki Varga Mihály.

Barcza Györgyöt, a Napi Gazdaság főszerkesztőjét nevezte ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatójának. A tárca közleménye szerint a megbízatás jövő hónap elejétől szól.

Barcza Töröcskei Istvánt váltja a ÁKK élén, aki a Széchenyi Bank csődje miatt távozott posztjáról. Lemondása sokáig levegőben lógott, miután Töröcskei már tavaly decemberben felajánlotta lemondását, ám azt Varga Mihály csak a héten fogadta el.

Barcza György számára nem lesz idegen a ÁKK. Hiszen korábban közgazdászként már dolgozott a szervezetnél, mint ahogy a Pénzügyminisztériumban is. Ezt követően a ING Bankhoz "igazolt", majd a K&H treasury részlegének vezető elemzője lett.

Innen a kormányközeli Századvég vezető elemzői székébe került, ahol ugyancsak a hazai és nemzetközi makrogazdasági folyamatok elemzésével foglalkozott. Innen került a Napi Gazdaság élére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.