Bankszövetség: Mindenkivel tisztességtelen az utólagos jogalkotás

A Magyar Bankszövetség ismételten tiltakozik a piaci szabályokat felrúgó, utólagos jogszabályalkotások és a szektor tisztességtelenné minősítése ellen - közölte a szervezet kedden.
Közlemény szerint a visszamenőleges hatályú jogalkotás súlyosan sérti a jogállamiság elvét, az elszámoltatási törvény visszamenőleges hatályát a Fővárosi Törvényszék, továbbá július végi levelében az Európai Központi Bank is szóvá tette. Emellett véleményük szerint az igazságosság társadalmi igénye is sérül, mivel az alacsony kamatszintért árfolyamkockázatot vállaló devizahitelesek lényegesen jobban fognak járni, mint a nemzeti valutában eladósodottak.

A közlemény emlékeztet: a banki jelzálog-hitelezés a 2000-es évek gazdasági növekedésének egyik motorja volt, eredményeként közel egymillió család jutott új, nagyobb, korszerűbb otthonhoz az elmúlt másfél évtized alatt. A devizahitelezést a válság kitöréséig soha nem kifogásolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és egyetlen parlamenti párt sem. A devizahitelezés terheinek kezelésére a kormány és a hitelintézetek az érintett családok több mint kétharmadának nyújtottak már valamilyen segítséget, sok százmilliárd forint összegben.

Kiemelik: a devizahitel elterjedéséért a felelősség egyszerre terheli az államot, a bankokat és az ügyfeleket. A mostani politikai bűnbakkeresés csak a bankokról szól. A bankrendszer mind a devizahitelek, mind a forinthitelek nyújtásakor az adott időszak jogszabályainak és a rajta kívülálló piacgazdasági változásoknak megfelelően működött. A felelősség kérdése csak az egyes időszakok jogi és gazdasági körülményeinek teljes figyelembe vételével értékelhető - közölte a szervezet.

A bankszektor végső tulajdonosai a nyugdíjalapokon, befektetési alapokon, részvényeken keresztül, közvetett vagy közvetlen formában magyar és külföldi magánemberek, az elszámoltatás költségeit ők mindannyian viselik.

A gazdasági folyamatokat el nem ismerő elszámoltatás következményeként a hitelintézeti szektor nem képes betölteni indikátor szerepét a magyar gazdaság fellendítésében, miközben az elszámoltatási folyamat megrendíti a befektetői bizalmat - olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.