Vigyázat, banki csalók! – Nincs új a nap alatt

Jogtiszta szoftverek használatára hívják fel ügyfeleik figyelmét a hazai bankok - immáron két hónapja. Ezt azonban csak kevesen veszik észre.

Új banki csalási módszerekre figyelmeztet az OTP – vette észre szerdán délután az index az OTP Bank internetbankos felületén. A módszer azonban nem igazán új, sőt a tájékoztatás is meglehetősen régi: december közepén a Magyar Bankszövetség adta ki, a karácsonyi nagyobb forgalomra is készülve, az OTP honlapján is azóta olvasható. A tájékoztatás valóban fontos, az OTP mellett közzétette az Erste, az Unicredit, a Budapest Bank és a Raiffeisen is. A felhívás eléggé általános jellegű, a tanácsokra nem árt figyelni, felesleges azonban pánikba esni.

Európában és most már hazánkban is egy új módszerrel próbálják meg a banki ügyfelek számláit jogtalanul megterhelni – olvasható a Bankszövetség közleményében, amelyet a pénzitézetek a netbankos felületeik nyitólapján helyeznek el, hol nagyon feltűnően, hol pedig picit rejtve. A lényeg, hogy a nem megfelelően védett gépek felett kémprogramokkal veszik át az irányítást, majd miután a gyanútlan felhasználó belép a netbankos felületre, adategyeztetést kérnek tőle, türelemre intik, a háttérben pedig szépen elkezdik leszívni a pénzt a számláról. A figyelmetlen ügyfél még az sms-jelszót is megadhatja ehhez. 

A pénzintézetek ezért a következőket ajánlják az ügyfeleknek:

– minden adategyeztetés legyen gyanús, a bankok sem interneten, sem máshogy nem kérnek adategyeztetést, kódokat (csak konkrét művelet esetében kell megadni a jelszókat).

– frissítsük a vírusirtókat, használjunk jogtiszta szoftvereket.

– ellenőrizzük a jóváhagyás előtt azt, hogy mire mondunk igent (vagyis az utalás valóban oda megy, ahová szántuk).

– ha szokatlan dolgot észlelünk, azonnal lépjünk ki, és értesítsük a bankot. Ilyen szokatlan dolog lehet, ha

– ismételt SMS-kommunikációra történik kísérlet az ügylet hitelesítése során

– adategyeztetésre hívnak fel, és ez idő alatt a szolgáltatást nem lehet használni

– furcsa nyelvezetű üzenetet kapunk, hibás szóhasználattal vagy nyelvezettel

– a megszokottól eltérő képernyőelemek vagy beviteli mező jelennek meg.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.