Bankcsoport a szakadárokból

Regionális bankcsoporttá alakultak az államosítást, majd az azt követő privatizációt megúszó takarékszövetkezetek. Most a nagyoktól nyúlnák le a piacot.
Pál Gyula, az ÉRB elnök-vezérigazgatója. Más irányba mentek el
Pál Gyula, az ÉRB elnök-vezérigazgatója. Más irányba mentek el
M. Schmidt János

– A nagy bankok kénytelenek összébb húzni magukat, fiókokat zárnak be, emiatt értékes dolgozókat és ügyfeleket veszítenek el. Itt lehet teret, piacot nyerni, üzletileg ebben látjuk a lehetőséget – mondta keddi sajtótájékoztatóján Pál Gyula, az Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. (ÉRB) elnök-vezérigazgatója, a Buda-Cash Brókerház igazgatóságának tagja. A magát regionális bankcsoportként definiáló, az ÉRB mellett a Dél-dunántúli Regionális Bank Zrt.-ből (DRB), a Dél-dunántúli Takarék Bank Zrt.-ből (DDB) és a Buda Regionális Bank Zrt.-ből (BRB) álló pénzintézeti kör fiókhálózata, működési területének helyismerete miatt a nagy pénzintézetek mellett versenytársként tekint a takarékszövetkezetekre is, különösen, hogy maga is ebből a körből verbuválódott.

A Buda-Cash tulajdonosai és vezetői évek óta dolgoznak azon, hogy néhány takarékszövetkezet összegyúrásával, működésük integrálásával olyan regionális bankcsoportot hozzanak létre, amely hosszabb távon is fel tudja venni a versenyt a kereskedelmi bankokkal. A tizenegy szövetkezet összeolvadásával létrejött négy pénzintézetből a DRB (korábban Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet) már 2009 óta bankként működik, míg a BRB (Buda Takarék), a DDB (Dél-dunántúli Takarék) és az ÉRB (Takarék Szövetkezeti Hitelintézet) a múlt év végén kapta meg az engedélyt az átalakulásra.

A működési forma megváltoztatásán már tavaly, az év elején elkezdtek dolgozni, ám a folyamatnak nem várt lökést adott a takarékszövetkezeti rendszert átalakítása. A szabály értelmében minden takaréknak kötelezően csatlakoznia kellett az új integrációs szervezethez, és ezzel közvetve állami irányítás és felügyelet alá került.

A törvény egy esetben tett kivételt: ha a szövetkezet még a jogszabály elfogadása előtt kezdeményezte bankká alakulását, és a folyamatot 2013 végéig le is zárja. Lényegében ez volt az egyetlen kibúvó, ha egy takarék el akarta kerülni az állami irányítást, majd később a privatizációt. Ez egyedül Orbán Viktor miniszterelnök jó ismerősének, a Videoton-tulajdonos Garancsi István érdekeltségébe tartozó Duna Takarékszövetkezetnek sikerült volna. Áder János köztársasági elnök azonban megfontolásra visszaküldte a jogszabályt, s így az újraszavazásig eltelt egy hétben az említett három pénzintézet is elindította a bankká alakulást.

– Az utolsó pillanatig voltak kétségeink, hogy még 2013-ban sikerül lezárni a folyamatot. A takarékszövetkezetek állapota, a tulajdonosok által végrehajtott tőkeemelés azonban ezt lehetővé tette, és végül decemberben mind a három pénzintézet megkapta a felügyeleti engedélyt – tette hozzá Pál Gyula. Az integrációtól való elszakadás nem ment könnyen a csoport negyedik tagjánál, a DRB-nél sem. Ez a pénzintézet ugyan még 2009-ben alakult át bankká, az integrációs törvény értelmében azonban minden olyan hitelintézetnek előírták a csatlakozást, amely korábban szövetkezeti formában működött, és tagja valamelyik integrációnak. A DRB-nek így ki kellett lépnie az állami integrációból, amely azonban szankciókkal járt: újra be kellett szereznie a működési engedélyét is.

A csoport tagjai az utóbbi évek egyesülései és az átalakulások után az idei évtől működésük konszolidálására, piaci pozíciójuk stabilizálására, illetve növelésére, valamint ügyfélbázisuk szélesítésére kívánnak koncentrálni. Az alapvetően három régióban, Délnyugat-, Közép-, valamint Északkelet-Magyarországon érdekelt bankcsoport 112 fiókban mintegy 120 ezer ügyfelet szolgál ki.

A négy bank összesen 14 milliárd forint saját tőkével rendelkezik, mérlegfőösszegük eléri a 189 milliárdot, 128 milliárd forint betétet és 79 milliárd forint hitelt kezelnek – utóbbi kétharmad részben hazai kis- és középvállalkozásokhoz, negyedrészt háztartásokhoz kapcsolódik.

Az előző évet az ÉRB hatmilliós, a BRB kilencmilliós, a DDB 98 millió forintos nyereséggel zárta. A DRB viszont 231 millió forint veszteséget szenvedett el, főként az ernyőbanki funkció kiépítése miatt. A csoport tagjainak korábban a takarékok központi bankja, a Takarékbank Zrt. nyújtott például tartalékképzést, kártyaüzletágat, informatikai háttérszolgáltatásokat, ezeket azonban tavaly év végével átvette a DRB. Az ezzel járó többletkiadások miatt lett veszteséges 2013-ban a bank. A bankcsoport összességében 118 milliós veszteséggel zárt. Nem utolsósorban azért, mert a bankadó, a tranzakciós illeték és az utóbbi után kivetett pótadó egymilliárd forintot meghaladó tétel volt tavaly.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.