Ballmer: a Yahoo! nem kell a Microsoftnak

A Microsoft végleg letett a Yahoo! internetes szolgáltató megvételéről – tette világossá Steve Ballmer vezérigazgató azután, hogy újra szárnyra kaptak a két cégóriás egyesülését felvető spekulációk. A pletyka azért indult újra, mert az online reklámpiac első számú szereplőjének számító Google és a Yahoo! között megszakadtak az együttműködési tárgyalások. Jerry Yang, a Yahoo! főnöke tehát újra kitette az "eladó" táblát, s most már jó vevő lenne a tavasszal még kikosarazott Microsoft is. Ballmer ellenállása azonban okos: lejjebb viheti a részvények árát.

A Microsoft az év elején 47,5 milliárd dolláros ajánlatot tett a Yahoo!ra, ám annak fő részvényesei – Yanggal az élen kevesellték az összeget. A szappanoperába illő jelenetekkel tarkított felvásárlási csatában végül visszavonulót fújt a Microsoft, amely most legfeljebb együttműködési megállapodást tud elképzelni az őt kikosarazó Yahoo!val. „Partnerség, de semmi több” – zárta rövidre a témát Sydneyben egy céges konferencián Ballmer, aki egy másik kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy az Internet Explorer versenybe száll a Mozilla Firefox-szal, méghozzá a nyílt forráskódra való áttéréssel.
Ami a Yahho!-t illeti: miután kosarat adott Ballmeréknek, most szövetséges nélkül maradt, hiszen nem vezettek eredményre a Google-lal folytatott tárgyalásai. Nem csoda, ha a vezérigazgató ismét nyitott a Microsoft irányába, noha hivatalos tárgyalásokat nem kezdeményezett. Maga Jerry Yang is úgy nyilatkozott egy konferencián, hogy egyáltalán nem tartaná rossz ötletnek, ha a Microsoft megvenné vállalatát – írja a Bloomberg. Egy esetleges új ajánlat lehetősége csütörtökön 7 százaléknyit emelt a Yahoo! árfolyamán. Megjegyzendő, hogy a Microsoft részvényenként 33 dollárt kínált a Yahoo!ért, melynek árfolyama 11 dollár körül mozgott a múlt héten, majd 14 dollárra erősödött. Miután a Google szakított vele, s a Microsoft sem kapkod utána, a Yahoo!nak egyetlen menekülési útvonala van: meg kell vennie a Time Warner médiaóriáshoz tartozó AOL internetes szolgáltatót, ellenkező esetben végképp és végzetesen lemarad vetélytársai mögött – vélekedett Jeff Lindsay, Sanford C. Bernstein & Co elemzője.

Jerry Yang, Yahoo vezérigazgató és alapító
Jerry Yang, Yahoo vezérigazgató és alapító
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.