Bajnai ismét vallomást tett a 'sukoró' ügyben

Ismét meghallgatta Bajnai Gordon volt kormányfőt a Központi Nyomozó Főügyészség a King's City beruházással kapcsolatban.

A volt miniszterelnök még miniszterként vett részt a beruházás előkészítésében. Később miniszterelnöksége alatt utasította Oszkó Péter pénzügyminiszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, hogy indítson pert a sokat vitatott telekcsere kapcsán és kérje az eredeti állapot helyreállítását.

A sukorói telekcsere ügyében 2009 tavasza óta nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség, ezidáig komoly eredmény nélkül, eddig hat embert gyanúsítottak meg. Holnap lesz egy éve annak, hogy meggyanúsították és őrizetbe vették Tátrai Miklóst, az MNV volt vezérigazgatóját és Császy Zsolt értékesítési jogi igazgatót - őket három hónap előzetes letartóztatás után jogerősen azzal az indoklással bocsátotta szabadlábra a bíróság, hogy az előzetesük okai nem álltak fenn.

Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet 2010 tavaszán is meghallgatta a Központi Nyomozó Főügyészség Bajnai ma újra eleget tett a Központi Főügyészség kérésének és ismét részletesen válaszolt a hatóság újból felmerült kérdéseire a King City beruházással kapcsolatban. A volt kormányfők korábbi vallomásukat nyilvánosságra hozták.

Bajnai Gordon a mostani meghallgatáson ismét részletesen számolt be a King City fejlesztés mérföldköveiről, a beruházáshoz kapcsolódó kormányzati egyeztetésekről és döntésekről.

 Álláspontja szerint a 2007-ben felmerült King City beruházás jelentősen és kedvezően érintette volna a magyar gazdaságot és a magyar munkahelyteremtést. Az egymilliárd dollárosra tervezett fejlesztés mintegy 2500 munkahelyet hozott volna létre közvetlenül a Velencei tó partján és évente több millió turistát vonzott volna Magyarországra – írja a volt kormányfő közleménye.

Ismeretes, hogy a befektetők azóta pert indítottak a magyar állam ellen a beruházás ellehetetlenítése miatt, ugyanakkor a magyar állam kötbérért perli a kaszinókoncessziót elnyert céget.

 – A King City beruházás nagyságrendileg megfelel a Kecskemétre vonzott Mercedes, a győri Audi és a szentgotthárdi Opel beruházásokkal. A beruházás jelentősen hozzájárult volna a magyar gazdaság növekedéséhez – írja közleményében Bajnai titkársága. Ugyanakkor leszögezik: a Bajnai-kormány a King City beruházással kapcsolatban határozott lépéseket tett az állam érdekeinek védelmére és érvényesítésre is, melynek eredményekét jogi eljárásokat kezdeményezett.

Ezek közé tartozik, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök a beruházással kapcsolatos telekcsere ügyében később feltárt ellentmondásossága miatt 2009 júliusában kért belsővizsgálatot az Oszkó Péter által vezetett pénzügyminisztériumtól. A vizsgálat lefolytatása után a pénzügyminisztérium először tárgyalásokat folytatott a befektetőkkel, majd perre vitte az ügyet, és bírósági keresetet indított az eredeti állapot helyreállításáért.

Bajnai álláspontja szerint a per vagy a telekcsere jogszerűségét hagyja helyben, vagy az eredeti állapot visszaállításáról dönt majd. Ebből eredően a magyar államot semmilyen kár nem érheti a King City befektetéssel kapcsolatban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.