Bajnai: megmenekültünk a pénzügyi összeomlástól

Magyarország megmenekült a pénzügyi összeomlástól, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítsége nélkül is boldogulhat, de még nincs biztonságban, és tartania kell magát a szigorú költségvetési politikához, hogy bevezethesse az eurót - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Reutersnek.

A kormányfő szerint az euró bevezetésének előszobáját jelentő ERM-2 árfolyamrendszerhez csatlakozásról csak akkor lehet tárgyalásokat kezdeni, amikor tartóssá válik a piaci stabilitás, és már láthatóak a gazdasági fellendülés jelei. Bajnai Gordon elmondta: a kormány nem folytatott hivatalos megbeszéléseket a kérdésről a jegybankkal és Brüsszellel, és túl korai volna megjósolni, hogy  mikor kezdődhetnek tárgyalások az árfolyamrendszerhez való csatlakozásról.

A kormány eltökélt abban, hogy betartja az idei évre és a  2010-re vonatkozó államháztartási hiánycélt, amelyről megállapodást  kötött az IMF-fel és az Európai Unióval, a szigorú fiskális politika révén pedig a magyar gazdaság 2011 után a 3 százalékot jóval  meghaladó mértékben bővülhet - mondta a miniszterelnök.

"Magyarország a szakadék széléről fordult meg, most azonban fel  kell kapaszkodnia a hegyre, ez pedig igen nehéz feladat" - mondta a  miniszterelnök.

Az IMF-EU készenléti hitelkerettel kapcsolatban Bajnai Gordon  elmondta: amennyiben a piaci körülmények nem romlanak jelentős  mértékben, akkor nem lesz szükség külső segítségre, és "Magyarország képes lesz saját magát finanszírozni". Hozzátette: a készenléti hitelkeret felhasználási határidejének meghosszabbítása 2010 októberéig biztonságot teremt a jövő tavaszi választások utáni időkre is.

A sikeres eurókötvény-kibocsátás kapcsán a kormányfő elmondta, hogy nyugodtan lehetne tervezni újabb devizakötvény-kibocsátást, de a kormány csak szükség esetén nyúlna ehhez a finanszírozási eszközhöz. "Szerencsére a forintban denominált hitelek piaca is feléledt, így forintban is finanszírozhatjuk magunkat" - mondta Bajnai Gordon a Reutersnek. "Ismét kiléphetnénk a nemzetközi  piacokra, de csak akkor teszünk ilyet, ha szükséges lesz, pusztán PR-megfontolásokból nem" - tette hozzá.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a 2010-es választásokkal  összefüggésben újra átgondolná-e a kormányfőjelöltség kérdését, Bajnai Gordon elmondta: "Már az első miniszterelnöki beszédemben világosan leszögeztem, hogy egy évre vállalom ezt a munkát."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.