Bajnai: letettük az alapokat

Ezen az úton kell továbbhaladni, mert nincs másik járható út - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Magyarországi Vállalatvezetők Fórumának üzleti ebédjén. A kormány a megszorító intézkedésekkel és a reformokkal elindította az országot a válságból kivezető úton, s erre alapozva adja át a stafétabotot a következő kabinetnek.

2012-től beérnek a jelentős áldozatokat követelő intézkedések, de nem szabad elkényelmesedni, a versenyképességünk fokozása érdekében még rengeteget kell tenni - figyelmeztetett a miniszterelnök. A következő kormánynak az adóreform továbbvitelét, a korrupció elleni fellépést és a munkahelyteremtést kell szem előtt tartania.

A világgazdasági környezet azonban nehezebb lesz, a verseny fokozódik - tette hozzá -, nem csak a megrendelésekért, de a források megszerzéséért is meg kell küzdenie az országnak és vállalatainak. Bajnai szerint a globális fejlődés nem tér vissza a válság előtti ütemhez, mert a vezető nagy gazdaságok, élen az Egyesült Államokkal, a saját maguk által felépített adóssághegyek elbontásával lesznek elfoglalva.

Úgy vélte, annyival könnyebb lesz a helyzetünk, hogy a költségvetési helyzetünk rendbetétele után lépéselőnyre tettünk szert riválisainkkal szemben, és ezzel tudnunk kell élni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.