Bajnai: a válságkezelés eredményes volt

A miniszterelnök szerint a válságkezelés sikeres volt, "szerényebben szólva pedig eredményes". Bajnai Gordon csütörtöki, a Parlamentben tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarország a válság legnehezebb szakaszán túljutott, de a válság még nem ért véget.

A kormányfő kabinetjének egyéves munkáját értékelve leszögezte: tavaly áprilisban az azonnali válságkezelés mellett döntöttek, és ma is úgy hiszi, ez volt az egyetlen módja annak, hogy az ország elkerülje a szakadékba zuhanást.

Bajnai Gordon kiemelte: kormánya nem politika ambíciók miatt vállalta a munkát. A pártpolitikai érdekek fölé helyezkedés luxusa ritkán adatik meg egy ország vezetésében, de ebben a kivételes helyzetben, illetve a válság fenyegető kényszere, valamint a támogató parlamenti többség bölcs belátása miatt volt lehetőség "nagyobbat lépni" - fejtette ki.

A kormányfő úgy fogalmazott: Magyarország a válságot megérezte, de az nem terítette le, "megingottunk, de nem buktunk el", megszűnt számtalan munkahely, de számosat megőriztek; az ország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió mentőövét kérte, de "kiúsztunk a partra a magunk erejéből".

Most pedig az ország felfelé kapaszkodik a "válságból kivezető ösvényen" a tartós gyarapodás felé - fűzte hozzá.

Emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt miniszterelnökként elmondott egyik első beszédben úgy fogalmazott: "fájni fog", fájdalmas lesz az az út, amelyre Magyarország akkor rálépett, fájdalmas, mert a válság mindenkitől áldozatot követel, mindenkit lemondásra kényszerít.

A fájdalmas lépéseket azért kellett elkezdeni, hogy az "elviselhetetlent elkerülhessük" - tette hozzá.

Kiemelte: nem arra volt szükség, hogy azt mondják, amit az emberek hallani akarnak, hanem azt, amiről a szívük mélyén tudták, meg kell tenni, amire az országnak szüksége volt.

Bajnai Gordon kitért arra is, hogy őt és kormánya programját az elmúlt egy évben sokan vádolták szívtelenséggel. Mint mondta: az volt a feladata, hogy a szív és ész egyensúlyát az ész javára billentse.

A miniszterelnök szerint nem csoda, ha még sincs "katartikus öröm" a válságkezelés eredményessége miatt, az eredményesen végzett válságkezelés ugyanis olyan, mint egy "elkerült katasztrófa, mint a nagyobb baj, amitől végül mégiscsak megmenekültünk, mint a baleset, amit megúsztunk".

A kormányfő úgy vélekedett, hogy az okosabb, ezért szerencsésebb nemzetek általában tanulni szoktak a válságokból, a kevésbé okos, és ezért hosszú távon is balszerencsés nemzetek inkább igyekeznek mindig gyorsan elfelejteni, mint egy kellemetlenséget.

Azt mondta még: a válságkezelés a hétköznapokban legközvetlenebbül érezhető eredménye a forint stabilizálódása volt.

Bajnai Gordon szerint az elmúlt egy évet végigcsinálni rendkívül küzdelmes volt, de végigélni volt a legnehezebb.

A miniszterelnök csütörtöki, több mint egyórás sajtótájékoztatóján prezentációt mutatott be a válságkezelés egy évéről, majd leszögezte: ezen az úton kell végigmenni, nincsen más választás. Úgy értékelte, többet is tettek annál, mint amire vállalkoztak.

Bajnai Gordon szerint a válságból le kell vonni a tanulságokat, mint egy súlyos betegségből, amely életformaváltást követel. A tanulságokat két közmondásban foglalta össze: "sosem szabad tovább nyújtózkodnunk, mint ameddig a takarónk ér", illetve "ki mint vet, úgy arat".

A kormányfő megköszönte az embereknek, hogy megvolt bennük a bölcsesség, a megértés, a kitartás és a józanság, hogy ezt végigéljék, elviseljék és mindenki tegye a maga dolgát.

Megjegyezte, régóta nem volt olyan rövid a távolság egy felelőtlen, vagy buta politikusi mondat és a családok biztonsága között, mint most, mert a pénzügyi hatások már egy hónap alatt érzékelhetőek. Kiemelte: a politikusok felelőssége ezért óriási.

Bajnai Gordon kérdésre válaszolva elmondta: véleménye szerint, ha a kormány által kijelölt úton halad tovább az új kabinet, akkor 2014 január 1-től bevezethető az euró, ehhez fegyelmezett, szigorú költségvetési politikát kell folytatni. De - fűzte hozzá - az új kormány lehetősége és felelőssége, hogy mikorra tűzi ki a céldátumot.

A korrupciós ügyekben személyes felelősségét firtató kérdésre azt válaszolta: a kormányfőnek az a felelőssége, hogy hagyja dolgozni a hatóságokat, a kormánynak pedig az, hogy szabályozással kiszűrje a korrupciót.

A miniszterelnök prezentációjában felidézte az egy évvel ezelőtti gazdasági-pénzügyi helyzetet, a válságkezelő program intézkedéseit, és azok eredményeit.

A legfájdalmasabbnak a szociális rendszer átalakítását nevezte, ahol jóhéhány területen - táppénz, családi pótlék, 13. havi nyugdíj - kellett áldozatvállalást és lemondást kérniük. Felidézte: a szociális rendszerben ezzel párhuzamosan szigorításokat is be kellett vezetni, hogy csökkenjen a visszaélések száma.

Úgy fogalmazott: a kiigazítások fájdalmasak voltak, de szerinte minden ember már régóta érezte, hogy ezekre szükség van, mert nem fenntartható a működés. Ha szembe is néztünk ezzel a fájdalommal, talán csak előbb tettük meg, mint más európai országok, amelyek a következő években kényszerülnek majd hasonló kiigazításokra - tette hozzá.

Bajnai Gordon kitért arra: a kormány várhatóan május második feléig a helyén marad, és biztosítja az ország működésesét.

Szollár Domokos kormányszóvivő a sajtótájékoztató végén közölte, hogy a miniszterelnök prezentációja letölthető a www.kormanyszovivo.hu oldalról.

A Fidesz homlokegyenest más gazdaságpolitikára készül

A Fidesz, ha kormányra kerül, homlokegyenest ellenkező gazdaságpolitikát fog folytatni, mint a mostani kormány; azon lesz, hogy a jelenlegi kabinet lépései közül lehetőleg semmi ne lépjen érvénybe - jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten a miniszterelnök sajtótájékoztatójára reagálva, amelyen Bajnai Gordon kormánya egyéves munkáját értékelte.

A Fidesz elnöki stábjának vezetője újságírók előtt úgy fogalmazott: Bajnai Gordon szerénységében egészen odáig ment, hogy eredményesnek nevezte azt a válságkezelést, amelyet "az elmúlt egy évben műveltek".

Pedig jobb lett volna - folytatta -, ha a szerénység helyett "az őszinteség kategóriájába pozícionálja magát". Akkor ugyanis elmondhatta volna, hogy az elmúlt egy, illetve nyolc év, vagyis a Gyurcsány-korszak a katasztrófát jelentette Magyarország számára minden szempontból, a szocialista kormányok gazdaságpolitikája pedig csődöt mondott - tette hozzá Szijjártó Péter.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.