Bajnai: a bankfelügyeletnek védenie kell a lakosságot

Bajnai Gordon szerint Magyarország számára különösen fontos az egységes európai bankfelügyelet, hiszen bankrendszerünk eszközeinek nyolcvan százalékát multinacionális pénzintézetek irányítják.

A bankfelügyeletnek védenie kell a lakosságot a bankrendszer túlkapásaival vagy felelőtlenségével szemben, és időben kell tudnia jelezni a kockázatokat, mielőtt azokból nagyobb baj lenne - hangsúlyozta Bajnai Gordon miniszterelnök pénteken Brüsszelben, miután az Európai Unió csúcstalálkozóján döntést hoztak az egységes európai pénzügyi felügyeleti rendszer kialakításáról.

Sajtótájékoztatóján a kormányfő kiemelte: olyan pénzügyi felügyeleti rendszer fog létrejönni Európában, amely az adott országok szintjén is konkrét ajánlásokat fogalmaz meg, és ha egyes tagországok közt vita van, akkor döntéseket fog hozni. - Ez nekünk nagyon fontos, mert a magyar bankrendszer eszközeinek nyolcvan százalékát multinacionális európai bankok irányítják. Ezért a magyar felügyeletnek csak korlátozott hatásköre van ezek ellenőrzésében. Szükség van az együttműködésre a többi ország hatóságaival, ennek az esélyei javulnak a megállapodással, amit kötöttünk - fejtette ki Bajnai.

A magyar felügyeletnél is le akarják vonni azokat a tanulságokat, amelyek az elmúlt időszak problémáiból fakadnak. - Az a szándékunk, hogy Magyarországon a pénzügyi felügyelet - mint általában az állami hatóságok - lássa el azt a feladatát, hogy védenie kell a magyar állampolgárok érdekeit - hangsúlyozta. Ez azt jelenti - tette hozzá -, hogy a felügyelet nem csupán utólag ellenőriz és büntet, hanem előre képes felmérni, ha például egy bank kockázatosan működik.

Mint mondta, Magyarországon nem várnak a nemzetközi struktúra kialakítására, nemzetközi konzultációban szeretnék megújítani a bankok fölötti ellenőrzés rendszerét. Bajnai Gordon az MTI kérdésére azt válaszolta: egyelőre nincs döntés arról, hogy az átszervezés a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) Magyar Nemzeti Bankba (MNB) történő integrálását is jelenti-e.

A miniszterelnök válságkezelő csúcsként jellemezte az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek csütörtök-pénteki brüsszeli tanácskozását. Kiemelte, hogy krízis idején folyamatosságra és erős kézre van szükség. Beszámolt arról is: az uniós csúcstalálkozón az Európai Bizottság előterjesztett néhány kezdeményezést a munkahelyek megvédéséről, de ezeken még tovább kell dolgoznia a bizottságnak. - Vannak még javaslataink, amelyek a foglalkoztatás bővítésére, az európai uniós források jobb kiaknázására irányulnak. Ebben a bizottság kezdeményezését részben támogattuk, részben iegészítő javaslatokat is tettünk ahhoz - mondta.

A súlyos tejpiaci helyzettel kapcsolatban a tanácskozáson aktív magyar támogatással felkérték az Európai Bizottságot, hogy két hónapon belül tegyen új kezdeményezéseket a válság elhárítása érdekében - közölte a kormányfő.

Nem a csúcstalálkozó témája volt, de brüsszeli beszélgetéseiben sürgette azt is a magyar miniszterelnök, hogy a lehető leggyorsabban kapjon uniós jóváhagyást az törvény, amelyet a magyar parlament fogadott el a devizahitelesek megsegítéséről, és amelynek értelmében a magyar állam kétéves garanciával lépne be a hitelkonstrukcióba.

Az ukrán gázválság veszélyét illetően Bajnai Gordon emlékeztetett arra, hogy az unió igyekszik tájékozódni, felmérni a helyzetet. Ő maga a visegrádi négyek július 1-től hatályba lépő elnökeként azt kezdeményezte, hogy újítsák fel a V4-en belüli energetikai együttműködést, amely korábban működött. Miután a téli gázválság idején nem mindenki tudta megvédeni úgy a fogyasztóit, mint Magyarország, erre az együttműködésre nyitottság mutatkozik. - Magyarországnak és a másik három velünk szövetséges országnak készen kell arra állnia, hogy az Európai Unió keleti peremén hogyan néz szembe egy lehetséges gázválsággal - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.