Bajban van és leépít a Philips

Félmilliárd eurós költségcsökkentést hajt végre a magyarországi gyárakkal is rendelkező holland Philips Electronics NV, miután az elektronikai gyártó az utóbbi tíz év leggyatrább negyedévén van túl.

A cégóriás 1,34 milliárd eurós veszteséget hozott össze a második negyedévben, s egyben figyelmeztetett, hogy a közeljövőben látványos javulásra egyelőre nem is lehet számítani. Az igazsághoz tartozik, hogy egyes, a gyógyászati műszergyártó és a világítástechnikai részleghez kapcsolódó vagyonelemek leírására is most kerítettek sort, ezek nélkül kedvezőbb képest fest a mérleg.

A holland cég áprilisban kinevezett új vezérigazgatója, Frans van Houten közleményében a gyenge piaci keresletet, az olcsó távol-keleti gyártók által támasztott profitemésztő árversenyt és a magas működési költségeket tette felelőssé a gyenge eredményért. Van Houten egy kétmilliárd eurós részvényvisszavásárlási program elindítását is bejelentette. Erre jelenleg adottak is a körülmények, hiszen április óta a Philips részvények árfolyama több mint húsz százalékot gyengült, a konszern piaci értéke ezzel 17,5 milliárd euróra zsugorodott. Ehhez képest a fő rivális, a német Siemens árfolyama alig változott a frankfurti tőzsdén.

A vállalat nagygenerálra szorul, ennek egyik meghatározó lépéseként nemrég vegyesvállalatba szervezték ki maszívan veszteséges televíziógyártást. A partner a közös cégben 70 százalékos részesedéssel rendelkező hongkongi TPV Technology. A költségcsökkentő intézkedések keretében eddig hatezer állást számoltak fel a Philipsnél. A cég azt tervezi, hogy a piaci keresletnek megfelelő szintre redukált kapacitások révén helyreáll nyereségessége és 2013-ban 4-6 százalékkal már növelni is tudja forgalmát.

Peter Olofsen, a Kepler Capital Markets elemzője a Bloomberg érdeklődésére úgy vélekedett, hogy a befektetők nem hamarkodják el döntésüket és megvárják a kilábalási terv első eredményeit, mielőtt megszabadulnának részvényeiktől. A harmadik negyedév eredménye ebből a szempontból mérföldkő lesz – jelezte Olofsen.

A Philips április óta több mint 20 százalékot veszített piaci értékéből
Szerelik a díszletet a Las Vegas-i szakkiállításon. A Sony után a Philips a a veszteségzónában találta magát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.