Bajnai-csomag: vissza a feladónak

Jelenlegi formájában elfogadhatatlannak tartja a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a kormány megszorító csomagját. Szerintük olyan módosítások kellenek, amelyekkel az intézkedések el tudják érni a társadalom, illetve a fórum által képviselt munkavállalók számára még elviselhető határt. A SZEF szerint tévút az állami szerepvállalás csökkentése.

A SZEF pénteki közleménye szerint ugyan a gazdasági válság kedvezőtlen hatásainak csökkentése érdekében Magyarországon is kell megszorító lépéseket tenni, ám sajnálattal látja, hogy a válságkezelő intézkedésekről folytatott konzultációk után sem változtak érdemben a kormány eredeti, a munkavállalókat, a közszférát, a nyugdíjasokat és a családokat sújtó elképzelései.

A fórum nyolc pontban összefoglalt programja szerint például a kormány első számú feladata a foglalkoztatás általános növelése, illetve a közszolgálatok területén a jelenlegi foglalkoztatási szint megőrzése, a garanciákkal alátámasztott foglalkoztatási biztonság kiépítése. Ezt minden más megszorító intézkedésről történő tárgyalás alapvető feltételének tekinti a SZEF. A közlemény szerint ezt a célt kell szolgálnia az adó- és  járulékrendszer változtatásának, a munkáltatók járulék-csökkentésének és egyéb támogatásának is.

Egy másik pont szerint ki kell mondani, hogy az állami szerepvállalás csökkentése tévedés, az államnak meghatározott és  nagyon fontos feladatai és funkciói vannak a társadalom  működtetésében, ehhez pedig a jól működő közszolgálatok  nélkülözhetetlenek. A SZEF úgy véli, hogy a közszolgálati munkavállalókra háruló teher hármas, s a konvergenciaprogram óta elviselt megszorítások, a létszámcsökkentés hatása még jelen van a rendszerben, ezért a 13. havi illetmény eltörlését nem tudják elfogadni. Ragaszkodnak ahhoz, hogy a kormány, vagy csak ideiglenesen függessze fel a juttatást, és a gazdasági gondok enyhülésével párhuzamosan állítsa vissza a jövőben, vagy dolgozzon ki a gazdaság teljesítőképességének növekedésével arányos premizálási rendszert. A nyugdíjrendszer átalakítása, az indexálás változtatása és a korhatáremelés üteme is elfogadhatatlan a SZEF számára.

A fórum javasolja azt is, hogy azokat az adóforintokat, amelyeket a társadalom biztosított a bankkonszolidáció során, most olyan formában kapja vissza, hogy a bedőlő lakáshiteleknél az állam, a bank és az adós hatékony együttműködésével keressék meg azt a megoldást, amivel nem az utcára kerülnek az emberek. A SZEF közölte azt is, hogy nem mindenáron, de a jelenlegi helyzetben kitart a tárgyalások folytatása mellett, mert ez a társadalom és az általuk képviselt munkavállalók többségének a valós érdeke. Amennyiben azonban nem látják egyértelmű jeleit annak, hogy a kormány határozottan törekedne arra, hogy a SZEF által megfogalmazottakat szem előtt tartsa, akkor a jövőben nem zárják ki keményebb nyomásgyakorló eszközök alkalmazását sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.