Az OTP tartotta pluszban a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,53 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 12.126,64 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 22,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a múlt hét pénteki záráshoz képest.

Kitartott a pénteki lendület hétfőn a magyar piacon, azonban a tengerentúli börzék nyitása visszavett az optimista hangulatból - mutatott rá Dobár Péter, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt. elemzője. Délután elsősorban az OTP és a két gyógyszeripari részvény tartotta a BUX-ot pozitív tartományban, ami a Mol jelentősebb csökkenése ellenére is megmaradt zárásra.

Az elemző kiemelte: az OTP egész nap szépen teljesített, míg a Richter és az Egis is erősödni tudott annak ellenére, hogy a forint árfolyama nem gyengült a hét első kereskedési napján.

Söre Balázs a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője elmondta: délutánra elfogyott a nemzetközi lendület, így inkább profitrealizálás jellemezte a kereskedési napot. Hozzátette: a hét második felében kiderülhet, hogy megalapozott volt-e az elmúlt napokban tapasztalt emelkedés nemzetközi trendje, mivel kedden este kezdődik meg a negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban. Mindez azt jelenti, hogy számos olyan részvényes lehet, aki a gyorsjelentések megjelenése előtt szeretne profitot látni befektetéséből.

A Mol árfolyama 245 forinttal, 2,13 százalékkal 11.235 forintra csökkent, 4,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 50 forinttal, 2,31 százalékkal 2.210 forintra erősödött, forgalmuk 13,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,23 százalékkal 574 forintra nőtt, forgalma 1,9 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 590 forinttal, 2,16 százalékkal 27.890 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 101,4 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,42 százalékkal 12.000 forintra növelte értékét.

A BUMIX 1.351,84 ponton zárt hétfőn, ez 4,93 pontos, 0,37 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.