Az OTP az év bankja a MasterCard versenyén

Az OTP Bank negyedszer nyerte el az év bankja címet a hetedik alkalommal megrendezett MasterCard - év bankja versenyen, a második helyezett az UniCredit és az FHB Bank lett megosztva, a harmadik pedig a Budapest Bank.

A MasterCard csütörtöki közleménye szerint az OTP Bank az év során megtartotta erős tőkehelyzetét, emellett fejlesztette e-bankolási technológiáit, amelynek eredményeképpen az idén bevezetett "Az év mobileszköz-alkalmazása" kategóriában is az első helyen végzett.

A verseny másik nagy nyertese idén a MagNet Magyar Közösségi Bank lett. A pénzintézet "Az év társadalmilag felelős bankja" és "Az év lakossági hitelterméke" kategóriában is első helyet szerezett. A közleményben Hemberger András, a MasterCard Europe igazgatója kifejti: "napjainkban állandó változás, fejlődés és innováció jellemzi a pénzügyi szektor szinte minden területét. A MasterCard éppen ezért tartja fontosnak, hogy immár hetedik éve a banki szféra átfogó piaci áttekintése és rangsorolása mellett megmutassa, hogy a hazai kereskedelmi bankok mely területeken nyújtanak kimagasló színvonalú szolgáltatásokat, és emelkednek ki versenytársaik közül".

Már hetedik éve töretlenül "Az év lakossági számlacsomagja" a nulla forintos bankszámla a Citibanktól. Az év lakossági megtakarítási termékének" az FHB Bank FHB Forte Inflációkövető Kötvényét választotta a zsűri. A zsűri az idén a MagNet Bank Mentor hitelterméket tartotta első helyre érdemesnek az év lakossági hitelterméke kategóriában.

Az év leginnovatívabb bankja a Gránit Bank lett, az év társadalmilag felelős bankja kategória győztese pedig tavalyhoz hasonlóan idén is a MagNet Bank. A pénzintézet banki nyereségének 10 százalékáról közel 10 000 ügyfele rendelkezik, 92 hazai közhasznú civil szervezet javára.

A MasterCard év bankja díjsorozat részeként az idén harmadszor adták át a MasterCard és a Pénziránytű Alapítvány közös díját a pénzügyi kultúra fejlesztése terén legaktívabb banknak. A kategória győztese holtversenyben a Budapest Bank és az OTP Bank lett.

A tavalyi évhez hasonlóan az dén is döntetlen eredmény született az év bankára kategóriában: a Magyarországon működő pénzintézetek vezetőinek szavazata alapján Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója és Hendrick Scheerlinck, a K&H Bank vezérigazgatója megosztva nyerte el a kitüntető címet. Az év ifjú bankára Turmezey Tamás, a Budapest Bank harmadik feles értékesítési vezetője lett 2012-ben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.