AZ OTP-nek 300 milliárd fölé hízott a nyeresége

Az OTP bankcsoport 2008-ban rekordnagyságú, 303,5 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el pénteken közzétett gyorsjelentése szerint, 45,5 százalékkal többet az előző évinél. Az OTP szeretne kapni az IMF-pénzből, de enyhébb feltételekkel, mint amit a magyar banksegítő csomag előír. Az EBRD beszállásáról még tárgyalnak.

emzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentés alapján a 303,5 milliárd forintos  profit két jelentős egyszeri tételt tartalmaz: a Garancia Biztosító  121,4 milliárd forintos nettó értékesítési eredményét, illetve egy  jelentős goodwill értékvesztés-leírást az ukrán és a szerb leánybank  esetében, ami a tőkemegfelelésre nincs hatással, az eredményt  azonban 34,8 milliárd forinttal mérsékelte.

A bankcsoport korrigált adózott nyeresége így 219 milliárd  forint, 5,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál és a  módosított előrejelzésnek megfelelő. A menedzsment, tekintettel a  2008 második felétől erőteljesen jelentkező negatív piaci hatásokra,  egyértelműen sikeresnek ítéli az egyedi tételekkel korrigált adózott  eredményt - derül ki a jelentésből.

A gyorsjelentés adatait ismertető sajtótájékoztatón Csányi Sándor elnök-vezérigazgató azt mondta: Az OTP Bank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tárgyal az együttműködésről, ami azonban biztosan nem jár majd új OTP részvénykibocsátással. Mint ismeretes, az EBRD hajlandó tőkével beszálni az OTP-be. Ezt többféle formában is megtehetné (az OTP például jelentős sajátrészvény-csomagot tart a kezében). 

Csányi sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azt a hírt sem, hogy tárgyalnak az ukrán leánybank értékesítéséről, az erre vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: "50-50 százalék az esélye, hogy az OTP csoport leánybanki struktúrája változik".

Az OTP Bank az osztrákhoz hasonló bankmentő csomagot szeretne Magyarországon is, ilyenről tárgyal a kormányzati illetékesekkel - mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
"A bankot megmenteni nem kell, de jelenlegi likviditási helyzetünkben nem tudjuk biztosítani a magyar gazdaság megsegítéséhez szükséges forrásokat" - mondta Csányi, hangsúlyozva, hogy az OTP keresi a lehetőségeket, hogy hozzájusson az IMF biztosította forrásokhoz. Az OTP első embere szerint a bankmentő csomagoknál az osztrák modell abban különbözik az angolszásztól, hogy feltételek nélkül biztosítja a bankoknak a kiegészítő likviditást, ami így jut el a gazdasághoz. "Az osztrák példához közelállót szeretnénk" - mondta.

Az OTP Bank 150 milliárd forint feletti csoportszintű eredményt vár az idén - jelentették be a bank sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten. A hitelintézet az idén nem számol a hitelvolumen növekedésével, miközben a betéteknél 4-5 százalékos gyarapodást tervez. A tájékoztató írásos anyaga szerint a bank kiadás/bevételi mutatója a tervek szerint az idén 50 százalék körül alakul, tőkehelyzete stabil marad, rendelkezik a biztonságos működéshez szükséges likviditási tartalékkal.

 

Az OTP gyorsjelentése a 2008-as évről egyebek mellett kiemeli a javuló éves kamatmarzsot,  az 50 százalék alatti kiadás/bevétel mutatót, a stabil saját tőke  arányos nyereséget (ROE), a kedvező tőkehelyzetet, a dinamikus  hitelezést és a romló portfolió minőséget. Az egyedi tételekkel korrigált negyedik negyévi adózott nyereség  45,2 milliárd forint volt, az előző negyedévinél 15,6 százalékkal,  az egy évvel korábbinál 14,3 százalékkal kisebb, és meghaladja az  elemzői várakozásokat.

A nettó kamatbevételek 2008-ban 17,6 százalékkal nőttek, míg a  nettó díj- és jutalékbevételek 5,7 százalékkal bővültek. A nettó  kamatmarzs 5,76 százalékos szintje 12 bázisponttal magasabb, mint  2007-ben volt. A működési költségeket illetően sikerült tartani az  egész évre jellemző erős kontrolt, ennek következtében a  kiadás/bevétel mutató 3 százalékponttal javult és 50 százalék alá esett.

A céltartalékképzés a romló makrogazdasági környezet és számos  deviza jelentős mértékű gyengülése miatt az előző évi több mint  másfélszeresére, 107,6 milliárd forintra nőtt. A csoportszintű  kockázati költségszint (1,73 százalék) egy év alatt megduplázódott.  A portfolió minősége romlott, a problémás kinnlevőségek aránya 1,2  százalékponttal, 5,4 százalékra nőtt. A hitelekre képzett  értékvesztés állománya 2008-ban elérte a 270 milliárd forintot, éves  szinten 51,3 százalékkal nőtt. A problémás hitelek fedezettsége 64  százalék.


A konszolidált mérlegfőösszeg az elmúlt egy évben 11,6  százalékkal bővült és meghaladta a 9.442 milliárd forintot. A bruttó  hitelállomány 21,6 százalékkal bővült és meghaladta a 7.006 milliárd  forintot, az állományi dinamikát jelentősen segítette számos helyi  deviza (HUF, UAH, RON, RUB) gyengülése a dollárral és a svájci  frankkal szemben. A betétállomány jóval szerényebb mértékben, 3,5  százalékkal nőtt, sőt, a negyedik negyedévben 3 százalékkal  csökkent. A hitel/betét mutató éves szinten 114,3 százalékról 134,3  százalékra emelkedett.

A bankcsoport saját tőkéje éves szinten 24,1  százalékkal,1.111,34 milliárd forintra gyarapodott. A bank Basel II  szerinti, IFRS adatokból számított konszolidált fizetőképességi  mutatója 15,3 százalék, az elsődleges tőke (Tier1) nagysága pedig  11,2 százalék volt, ami a jelentés szerint jóval az európai átlag felett van és jelentősen meghaladja az OTP legfontosabb

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.