Az őssejt szaporítja a versenybírságot

A gyógyhatásúként értékesített étrendkiegészítők gyártója betegségére hivatkozva halogatta a GVH határozatának a végrehajtását. Újabb bírság lett a jutalma.

Újabb, ezúttal összesen 12,8 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Crystal Institute Kft, a StemXcell Kft. és a Flavinárium Zrt.-re. A vállalkozásokat még tavaly bírságolta meg a GVH, mivel azok megtévesztették a fogyasztóikat: az Olimpiq StemXCell étrend-kiegészítő termékről azt állították, hogy az alkalmas az őssejtek szaporítására és védelmére, illetve termék gyógyhatással bír – ám ezt semmiféle tudományos vizsgálattal nem tudták alátámasztani.

A három cég akkor összesen 50 millió forint versenybírságot kapott és a GVH helyreigazítás közzétételére is kötelezte a cégeket, amiről áprilisban kellett volna beszámolni a cégnek GVH-nál, ám a Crystal Institute ügyvezetője, Szabó László betegségére hivatkozva nem küldte el a kért adatokat a GVH-nak.

A „őssejtfokozó” készítményéről ismert egri vállalkozó, illetve érdekeltségi körébe tartozó cégek régi ismerősei a GVH-nak. Az 1990-ben alapított Crystal Institute már 2002-ben hárommillió forintos bírságot kapott, többek között, mivel a GVH határozata szerint bármiféle tudományos bizonyíték nélkül „rákellenes csodaszerként” reklámozták a Flavin 7 elnevezésű terméküket. 2005-ben már 10 milliót rótt ki a GVH a Szabó cégekre: a Crystal és a Flavin 7 Kft. (mindkettőnek Szabó a tulajdonosa) bulvárlapokban közzétett hirdetéseiben „leszámolunk a rákkal” főcím alatt egész oldalas hirdetéseket tett közzé, amiben minden, akkoriban diagnosztizált rákos betegnek egy üveg ingyen „védőitalt” ígértek, hogy azok mielőbb megkezdhessék a – felhívásuk szerint - „kiegészítő kezelést”.

A jelek szerint a cégeket a néhány milliós versenybírság nem igazán tántorította el a megtévesztő közlésektől. A GVH végül 2008-ban valósággal megsorozta a Szabó-féle cégeket a bírságokkal: az őssejtes készítményekért adott 50 milliós versenybírság mellett, 170 milliós versenybírságot rótt ki a versenyhivatal a Flavin termékek reklámjai miatt ugyanezekre a cégekre.

A versenyhivatal vélhetőleg a versenytörvény által kiszabható maximális büntetést rótta ki rájuk: Crystal Institute 2006-ban 557, míg a Flavinárium Zrt. 600 millió forintos nettó árbevételt ért el, a versenytörvény szerint pedig az egy céggel szemben kiszabható bírságplafon az éves nettó értékesítés tíz százaléka.

Emellett szintén ebben az évben 2 milliós bírságot kapott a cégbírósági iratok szerint Szabó László családi érdekeltségébe tartozó, szintén Flavion-termékeket árusító Naturlife System Kft., bár a Naturelife reklámjaiban „csak” annyit állított, hogy a termékeik többek között "csökkentik sugárterápia és kemoterápia mellékhatásait". (A GVH őket is helyreigazítás közzétételére kötelezte, amit a Naturlife is halogatott, mire a GVH idén tavasszal napi 30 ezer forintos büntetést szabott ki rájuk.)

Szabó László tavaly szeptember elején azt nyilatkozta lapunknak, hogy – közelről meg nem nevezett, ám "jól behatárolható lobbi" áll az ellene indult feljelentéshullám mögött, mivel így akarják őt ellehetetleníteni, továbbá a GVH eljárása hibás alapokon nyugszik. Szabó ugyanakkor tagadta, hogy azt állították volna termékükről, hogy gyógyszer: szerintük az annak csak „gyógyulást elősegítő” hatása van. Igaz, ezt az állítást vélhetőleg a GVH sem vitatná: a Szabó-cégekre ugyanis a GVH pontosan ezért, a gyógyhatás megalapozatlan állításáért szabta ki a bírságokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.