Az OPEC csökkenti a termelést, de az olaj ára tovább esik

A kőolajtermelő országok szervezete (OPEC) pénteken napi 1,5 millió hordóval csökkentette kvótakötelezett tagjai termelési összkvótáját a szeptember óta érvényes napi 28,808 millió hordóról. A döntés november elsején lép hatályba, közölte az OPEC hivatalosan a bécsi miniszteri értekezlete után.

Az OPEC illetékes minisztereinek bécsi értekezlete után a szaúd-arábiai olajipari miniszter, Ali al-Naimi nem zárta ki, hogy a legközelebbi rendes miniszteri értekezlet, december 17-e előtt még ismét felülvizsgálhatják a helyzetet. A kuvaiti miniszter, Muhammad al-Olaim azonban utóbb úgy nyilatkozott, hogy - habár módfelett aggódnak, amiért a kőolaj a pénteki döntés ellenére tovább olcsóbbodik - tüzetesen meg kell vizsgálni, nem volt-e túl kevés a pénteki csökkentés, és ehhez a felméréshez legalább annyi idő kell, amennyi december 17-ig eltelik.

Az amerikai elnök hivatala bírálta az OPEC döntését. - Mindig az az álláspontunk, hogy az árupiaci árakat a nyílt, versengő piacnak kell megszabnia, és nem pedig efféle piacellenes termelési határozatoknak - mondta a Fehér Ház szóvivője, Tony Fratto. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető elemzője, Eduardo Lopez úgy vélte, abban az összefüggésben, hogy a fogyasztó országok recesszióra számíthatnak, az OPEC elhatározása "nem éppen hasznos döntés, mivel a piacok idegesek, és a csökkentés túl nagy".

Az orosz kikötők pénteken nyilvánosságra került novemberi menetrendjéből az tűnt ki, hogy novemberben az orosz olajkivitel a kikötőkön keresztül napi 2,82 millió hordó lesz, gyakorlatilag ugyanannyi, mint amennyi a mostani, októberi tervben szerepelt. Tonnában számolva a kivitel kissé csökken, mivel november csak harmincnapos hónap. Eszerint a kikötőkön keresztül 11,523 millió tonna orosz kőolaj kivitele várható, az októberi 11,933 millió tonna után. Júniusban 12,099 millió tonna volt az orosz tengeri olajexport.

Nem meglepő, hogy az OPEC a maga részéről igyekszik bizonytalanságban tartani a piacot legközelebbi szándékai felől, ugyanis, mivel a pénteki csökkentés mértéke nem haladta meg az elemzői várakozások felső határát, nem volt hatása a kőolaj szabadpiacára. Hosszabb távon sem jósolják a piacon a csökkenő árirányzat tartós megfordulását, mivelhogy az utóbbi hónapokban a világfogyasztás legalább napi 2 millió hordóval visszaesett, és ebben az irányzatban sem várható változás. Ráadásul az OPEC-tagok hagyományosan többet termelnek az összkvótánál. Az OPEC össztermelése augusztusban-szeptemberben napi 32 millió hordó fölött, a kvótakötelezett 12 tagországban jóval napi 29 millió hordó fölött volt.

A befektetők úgy vélik, az olajtermelő országok legföljebb a túltermelés növekedését fékezhetik, de a kereslet élénkítésére nekik sincs módjuk. Az OPEC-országok illetékesei közül korábban többen úgy nyilatkoztak, hogy 70-90 dollár közötti árat tartanának elfogadhatónak, méltányosnak, de szakértők szerint ezt is nehéz lesz tartani, ha a világgazdaság évi átlagos növekedése 2 százalék alá lassul. Olajipari szakértők szerint a mostani átlagos termelési költségek körülbelül 50 dolláros árat indokolnának.

Az OPEC-döntés után közvetlenül az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára több mint 4 dollárral elmaradt a csütörtöki zárótól, a döntés után egy órával hordónként 3,82 dollárral volt olcsóbb, délután hordónként 62,98 dollárnál tartott, 2,94 dollárral olcsóbban a csütörtöki zárónál. Csütörtökön 1,40 dollárral drágult.

Ugyanakkor a nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate után hordónként (159 liter) 64,60 dollár volt a New York-i árutőzsdén, 3,24 dollárral olcsóbb a csütörtöki New York-i zárónál. Korábban, nem sokkal az OPEC döntése után 3,62 dollárral volt olcsóbb. Csütörtökön 1,09 drágult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.