Az OMV a Mol elé került Romániában

Bevétel tekintetében az osztrák OMV olajipari társaság megelőzte a Mol Romaniát a román üzemanyagpiacon, így a magyar társaság az ötödik helyre szorult vissza.

A Ziarul Financiar című román napilap a román üzemanyagpiacon jelen lévő vállalatok tavalyi teljesítményéből vonta le ezt a  következtetést. Az újság szerint a Mol Románia tavaly 592 millió  euró bevételt ért el, az osztrák OMV viszont 613 millió eurót, és  ezzel az osztrákok az ötödik helyről a negyedikre léptek előre a  legnagyobb bevételű olajtársaságok sorában Romániában.

Ellenben a lap szerint a 77 benzinkutat működtető OMV Romania  volt az egyedüli nagy olajcég, amelynek tavaly sikerült növelnie  adózott eredményét: 16,5 millió euróra a 2007-es 16,3 millió  euróról.  

Az OMV többségi tulajdonában lévő Petrom vállalat továbbra is a  legnagyobb olajtársaság Romániában. Nekik tavaly 4,5 milliárd euró  bevételük volt. Második a Rompetrol Downstream 1,7 milliárd euróval,  harmadik a Lukoil Romania 1,2 milliárd euróval.

A piaci szereplők szerint az idén eddig körülbelül 10-20  százalékkal csökkent az üzemanyag-kereslet Romániában a tavalyihoz  viszonyítva, olvasható a Ziarul Financiarban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.