Nálunk termeltetne rizst Omán

Az arab befektetők megötszöröznék a magyar rizstermesztést, és gázt fizetnének cserébe. A tőkeinjekcióval kecsegetett cég vezetője ugyanakkor az államtól is támogatást vár.

Ománi befektetők akár 15 ezer hektáron is termeltetnének rizst  Magyarországon, ezzel a jelenlegi termésterület ötszörösére nőhet; az ománi befektetők gázzal fizetnének a magyarországi rizsért - mondta Farkas János, a Csárdaszállási Agrár Zrt. igazgatóságának elnöke hétfőn.

Farkas János elmondta: az arab ország biztosítaná azt a tőkét, amellyel ismét művelés alá lehetne vonni az egykori  rizsföldeket. A mezőgazdasági szakember szerint azonban ehhez kormányzati segítség is szükséges, hiszen a hazai termelők  legfeljebb a harmadát kapják támogatásként, mint nyugat-európai társaik.

A hazai rizstermelők egyelőre 3,222 hektárra akkreditálták  magukat az unióban, vagyis ekkora területre kaphatnak támogatást. Az utóbbi években azonban általában 2,900 hektáron vetettek rizst, s  ebből 550-600 hektárt Csárdaszállás térségében.

A hektáronkénti támogatás azonban mindent beszámítva legfeljebb 100 ezer forint, szemben a nyugat-európai 300 ezer forintos gyakorlattal.

Farkas János számításai szerint Magyarországon évente 40 ezer tonnát fogyaszt a lakosság, s ebből megközelítőleg 12 ezer tonna a hazai termés, ám ennek egy része külföldre kerül, javító rizsként, éppen a kiváló minősége miatt.

"Az ománi szándék megvalósulása nemcsak friss tőkét hozna az ágazatba, hanem csökkentheti Magyarország energia függését is" - mondta Farkas János.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.