Az NFÜ felfüggesztett három gazdaságfejlesztési pályázatot

Szakpolitikai felülvizsgálat céljából a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felfüggesztette a piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására, a kutatás-fejlesztési központok fejlesztésére, és az innovációs és technológiai parkok támogatása kiírt pályázatokat 2010. június 24-i hatállyal - olvasható az ügynökség honlapján közzétett közleményben.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán közölte: a szakmapolitikai felülvizsgálat elsődleges célja, hogy a pályázati kiírásokra elkülönített források elsősorban a hazai kis- és közepes vállalkozások (kkv) körében hasznosuljanak a jövőben. A három felfüggesztett pályázat együttes kerete 18,4 milliárd forint volt.

A piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására a pályázatok beadása még el sem kezdődött, hiszen a kiírás szerint 2010. július 15-étől 2011 február 28-áig lehetett volna jelentkezni.

A kutatás-fejlesztési központok fejlesztésére 2009. augusztus 31-től 2010. július 5. az innovációs és technológiai parkok támogatására 2009. augusztus 3. és 2010. december 31. volt a beadási határidő.

Ez utóbbi két kiírásra a pályázók érdeklődésének hiánya miatt nincs beadott és elbírálásra váró pályázat, ami azt jelzi, hogy szükséges a feltételek egyszerűsítése - közölte a szaktárca.

A szaktárca tájékoztatása szerint a szakmapolitikai felülvizsgálat során kiemelten nézik a pályázatkezelés gyorsaságát és átláthatóságát, a tervezett módosítások egy szélesebb kört érdekeltté tevő, de lényegesen egyszerűbb eljárású pályázati kiírásokat eredményezhetnek, amelyeket a tervek szerint az év második felében írnak majd ki.

Az NFM kiemeli: a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) minden más megnyitott kiírás esetében a pályázás, az értékelés, a döntés és a szerződéskötés zavartalanul folytatódik. A GOP-ban nyitva maradó pályázati konstrukciók összesen 71,25 milliárd forintos keretéből jelenleg már mintegy 45 milliárd forint kifejezetten a kkv-szektor támogatására elkülönített pénzösszeg - közölte az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.