Átvilágítja a kormány az M6-os sztrádát

Felülvizsgálják az M6-os autópályát Dunaújváros és Szekszárd között: a műszaki ellenőrök augusztus elejétől lepik el a sztrádát. Nyomukban a beruházás szerződését vizsgáló pénzügyi is jogi szakértők járnak majd. Ha végeztek, valószínűleg az M5-ösre mennek.

Ismétlés a tudás anyja - rádupláz az M6-os autópálya beruházásának felülvizsgálatára Fellegi Tamás. A nemzeti fejlesztési miniszter első nekifutásra mindazt ellenőrizteti, amit a forgalomba helyezés előtt elvben már megvizsgáltak: vagyis, hogy a sztráda Dunaújvárost Szekszárddal összekötő szakasza megfelel-e a műszaki előírásoknak. A második körben az autópálya koncessziós szerződésének jogi és pénzügyi átvilágítására kerítenek sort. Ez utóbbit előreláthatólag egyetlen koncessziós fejlesztés sem kerülheti el hazánkban.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint Fellegi Tamás az M6-os műszaki felülvizsgálatának elvégzésével a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot (KKK) bízta meg. Az augusztusban kezdődő átvilágítás során a projekt kivitelezését, a terveket, és minősítési dokumentációkat is ellenőrzik. De sor kerül az aszfaltburkolatok és alaprétegek rétegvastagságának, a szalagkorlátok és vadvédő kerítések előírásszerűségének ellenőrzésére is.

A KKK szakértői ezen kívül megvizsgálják a rézsűk, töltések anyagösszetételét, tömörségét, a beszállított építőanyagok, például a föld minőségét - kiemelt figyelemmel a május végi beomlás környezetére. Emellett áttekintik az építési naplókat, kimutatásokat, a forgalomba helyezett főpálya terveknek való megfelelőségét.
A műszaki ellenőrzéssel párhuzamosan hamarosan megkezdődik az M6 koncessziós szerződések jogi és pénzügyi átvilágítása. A fővárosból Pécsre vezető sztráda középső szakaszának vizsgálatával így megindul a PPP-konstrukcióban megvalósult autópálya-beruházások teljes áttekintése is. A sorban a következő előreláthatólag az M5-os koncessziós szerződése lesz.

A fejlesztési tárca közleménye szerint az elmúlt hetekben már szigorították az autópálya-üzemeltetési szerződések teljesítésének ellenőrzését, minden kötelezettség betartását következetesen számon kérik. A PPP-ben érintett további területeken már folyamatban van a felülvizsgálathoz szükséges iratok összegyűjtése. A sport-, oktatási és kulturális létesítmények teljes dokumentációját a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a büntetés-végrehajtási projektek papírjait a Belügyminisztérium bevonásával vizsgálja meg a fejlesztési tárca.

A minisztérium kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkársága egységes rendszerben kezeli a PPP típusú projekteket, amelyek teljes körű felülvizsgálatát is elvégzi. A cél az állam számára előnytelen, gazdaságtalan vállalások feltárása, kiszűrése.

Az általában több ezer oldalas dokumentumokban esetleg "elrejtetett", felesleges terhet jelentő kötelezettségek kétségtelenül sokba kerülhetnek: a PPP beruházásokhoz kapcsolódó kifizetések jelenleg éves szinten százmilliárdos nagyságrendben terhelik a költségvetést. Jövőre pedig önmagában az autópályák után fizetendő rendelkezésre állási díjak meghaladják majd az évi százmilliárd forintot.

 

 

Az átvilágítás során a projekt kivitelezését és a terveket, minősítési dokumentációkat is ellenőrzik
M6-os autópálya átadási ünnepség szalagátvágás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.