Az izraeli-palesztin konfliktus felnyomta az olajárat

A meghatározó nyersanyagok drágultak az izraeli-palesztin válság elmélyülése következtében. Az olaj és az arany áremelkedése azonban egyelőre nem mondható jelentősnek.

Már második napja emelkedik a nyersolaj ára a New York-i árutőzsdén az izraeli-palesztin konfliktus kiéleződése miatt. A piacon attól tartanak, hogy ellátási zavarokat okozhat a harcok elhúzódása, tekintettel arra, hogy a Közel-Kelet a világ legnagyobb olajtermelő régiója. A februári szállítású amerikai könnyűolaj hordójáért a szingapúri elektronikus kereskedésben ma hajnalban 39,82 dollárt adtak, ami 5,6 százalékos, 2,11 dolláros drágulásnak felel meg - írja a Bloomberg.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a kötések száma igen alacsony, a szokásos forgalomnak alig 5 százaléka, mivel mind a befektetők, mind a brókerek év végi szabadságukat töltik, így csekély kötéssel is ki lehet billenteni a jegyzésárat.

Ahogyan az lenni szokott, a fegyverropogás hatására az arany világpiaci ára is emelkedett. A biztos menedék szerepét betöltő nemesfém unciájáért már 889 dollárt adnak, 3,1 százalékkal többet, mint pénteken. A forgalom azonban az arany piacán is meglehetősen gyenge, köszönhetően az ünnepeknek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.