Az Invitelnek milliárdokat kell fizetnie három önkormányzatnak

A kamatokkal együtt akár 2-2,5 milliárd forintot is fizethet három Békés megyei önkormányzatnak az Invitel távközlési cég – adta hírül a Békés Megyei Online (BEOL) hírportál.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletben úgy döntött csütörtökön, hogy a korábbi Hungarotel szolgáltató jogutódjának, az  Invitelnek Békéscsaba számára 488 millió, Orosháza részére 300  millió forintot kell fizetnie, továbbá Battonyának 56 millió  forintot. A BEOL-t tájékoztató ügyvéd (aki a három várost képviselte a  perben) közölte: a táblabíróság egyértelműnek találta, hogy az 1994-es koncessziós szerződésben a Hungarotel azt vállalta, hogy az említett önkormányzatoknak a helyi iparűzési adója tízszeresét fizeti meg az egyéb kötelezettségek mellett, a koncesszió elnyerése érdekében.

Az egyéb vállalásokat a telefontárság teljesítette, a tízszeres adófizetést azonban nem. Ezért 2004-ben az akkori békéscsabai  önkormányzat kezdeményezte a pert, és csatlakozott hozzá Orosháza és Battonya is. Az idén megtartott első fokú tárgyaláson a bíróság elutasította a keresetet azzal, hogy a hírközlési minisztérium és a  Hungarotel kötötte a szerződést. Eszerint a harmadik félnek, vagyis  az önkormányzatoknak nem járt volna a szerződésben szereplő összeg.


Botos Mihály, békéscsabai ügyvéd elmondta: az igaz, hogy a  Hungarotel azóta megszűnt, de az Invitel a jogutódja, tehát az ő számláját terhelik meg. Az ügyvéd szerint az összeg a kamatokkal együtt elérheti a 2-2,5 milliárd forintot. Botos Mihály az MTI-nek hozzátette: elképzelhető, hogy az  Invitel felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Legfelsőbb Bíróságnak, ám  a jogerős ítéltet végre kell hajtani, vagyis, ha megkapják az ítélet  írásos változatát a városok, azonnal élnek anyagi követelésükkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.