Az IMF nem utal Görögországnak a népszavazás előtt

Biztosítékokat akarnak, hogy Görögország teljesíti a vállalásait, de Papandreu ilyet nem tud adni. Nyolcmilliárd eurót tartanak vissza.

Görögországnak nem utalják át az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap 8 milliárd eurós támogatását a pénzügyi mentőcsomagról esedékes népszavazás előtt - jelezték szerda este diplomáciai források a franciaországi Cannes-ban, ahol megkezdődött a görög válság kiéleződése miatt rendezett válságtanácskozás.

A G20-ak csütörtöki csúcstalálkozója előtt összehívott rendkívüli megbeszélésen a vendéglátó Nicolas Sarkozy francia elnök mellett Angela Merkel német kancellár, Herman Van Rompuy, az Európai Unió és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő-pénzügyminiszter, az eurózóna miniszteri csoportjának elnöke és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója vesz részt.

Este fél kilenckor csatlakozik hozzájuk Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök és pénzügyminisztere, Evangélosz Venizelosz, hogy részletesen ismertessék a pénzügyi mentőcsomagról kiírandó népszavazás részleteit. Kiszivárogtatások szerint a görög vezetőket európai partnereik arról akarják meggyőzni, hogy a lehető leghamarabb, még karácsony előtt írják ki a referendumot a francia-német tandem szerint egyetlen érvényes kérdéssel: akarnak-e a görögök az eurózónában maradni vagy sem. 

Görögország szeptember óta vár a tavaly aláírt összesen 110 milliárd eurós mentőcsomag hatodik, 8 milliárd eurós részletére, amelyből 5,8 milliárd eurót az eurózóna tagállamainak, 2,2 milliárd eurót pedig az IMF-nek kellene utalnia. Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF képviselőiből álló trojka azonban mostanig visszatartotta a pénzeket, mert úgy ítélte meg, hogy Athén nem adott megfelelő garanciát arra, hogy eltökélt a deficitcsökkentésben. 

Az ország megsegítését célzó európai pénzügyi mentőcsomagról tervezett népszavazás pedig ismét elodázta a 8 milliárd euró utalását, amelyről már szeptemberben is azt tartották elemzők, hogy rövid távon elengedhetetlen a görög államcsőd elkerüléséhez. 

"A testület nem kíván több pénzt adni a görögöknek, amíg nem tisztázódik, hogy mi fog történni" - közölték az IMF-hez tartozó források. "Biztosítékok kellenek arról, hogy Görögország teljesíti kötelezettségvállalásait, és Papandreu jelenleg nem tud ilyet adni" - tette hozzá a forrás. Uniós források pedig jelezték, hogy egyetértenek az IMF álláspontjával, s csak akkor történhetnek további kifizetések, ha a nemzetközi hitelezők számára világossá váltak a görögök kötelezettségvállalásai. 

"Minél hamarabb megtartják a népszavazást, annál hamarabb utaljuk a hatodik részletet. De most nem lesz kifizetés" - fogalmazott egy uniós forrás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.