Az Everesten van az állam vagyona

A magyar állam bruttó vagyona mintegy negyvenkétezer milliárd forint - mondta Tátrai Miklós Zoltán, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, amikor ismertették az állam egységes, Everest kódnevű vagyonnyilvántartási rendszerét. A kis értékű állami vagyonelemek online árverése viszont törvény hiányában egyelőre késik.

Több mint egy éves munka eredményeképpen készült el az állam egységes vagyonnyilvántartó rendszere. Az Oracle szoftverekből, IBM szerverekből és az IDOM 2000 Zrt. által fejlesztett rendszer 622 millió forintba került, és a következő három évben további 761 milliót költenek majd rá.

Létezik a vagyonkataszter, létezett az elmúlt két évben is, az MNV valamennyi elődszervezetének valamennyi nyilvántartását folyamatosan működteti - reagált a múlt héten felmerült kritikákra a vezérigazgató, noha elismerte: az elmúlt években a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, az ÁPV Zrt. és a Nemzeti Földalap közül csak az ÁPV nyilvántartásáról állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hogy az teljes mértékben megfelel a jogszabályoknak. Utalt arra, hogy ennek fényében - mivel e három szervezetből alakult 2008 elején az MNV - a vagyonkezelő működését is kritizálni fogják.

A most elkészült rendszer mindenesetre nagy ugrás: egységes adatbázisba került az állami vagyon, kiiktatták az esetleges ismétlődéseket és nem rontják az adatbázist korábbi, hibás adatok sem. - A rendszer úgy valósult meg, hogy az elődszervezetek rendszerei végig működtek, s ma is működnek párhuzamosan - mondta Tömöry Zoltán, az MNV informatikai és nyilvántartási igazgatója.

A teljes rendszer három fázisban valósul meg: az elsővel biztosított az adatok tárolása és elérése, valamint az úgynevezett "ügyfélkapu"funkció: ez teszi lehetővé a vagyonkezelők számára, hogy on-line adatokat töltsenek a rendszerbe. (Korábban az adatok CD-ken vándorololtak, amely hosszadalmas és hibalehetőségektől hemzsegő volt.) A második fázis után a rendszer biztosította bizonyos üzleti folyamatok on-line lekérdezését, vagy épp statisztikák egyszerű készítését. Év végére készül el a harmadik fázis, ekkor már a rendszer közhiteles adatokkal tud dolgozni, miután összekapcsolják a megfelelő adatbázisokkal. Ezzel párhuzamosan aktualizálni is kell az adatbázis tartalmát, azaz bizonyos vagyonelemek értékét egyedileg kell felmérni, azonban ennek a munkának a gyorsasága attól is függ, a költségvetés mennyi pénzt különít el e célra.


Tátrai Miklós elmondta: a kis értékű állami vagyonelemek internetes árverése érdekében kezdeményezték a megfelelő jogszabályok módosítását, a vagyontörvény ugyanis jelenleg erre nem ad lehetőséget, pedig ez az értékesítés legátláthatóbb módja. - Ha a kormány hozzájárul ehhez, akkor nagyon gyorsan megvalósítható a rendszer - mondta Tátrai. Az MNV-re rá is férne a mielőbbi profiltisztítás, mert a vállalatok, földek és ingatlanok mellett több tízezer olyan vagyoneleme is van az államnak, amely csak viszi a pénzt és az energiát: gyöngysor, fogkorona és kisállat is található a kataszterben.

A következő kormány egyik első és legfontosabb dolga lesz pontos leltárt készíteni az állami vagyonról - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján. Varga az MTI tudósítása szerint kijelentette: átgondolatlan és előkészítetlen volt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő létrehozása, és elhibázott volt az is, hogy ez leltár nélkül történt. "Ha valaki megkérdezi az utcán, hogy mekkora vagyon van ma a magyar állam birtokában, akkor arra lehessen egy egyértelmű és világos választ adni. A következő kormánynak ezt a cél kell kitűznie" - mondta Varga Mihály.
Utalt arra, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hosszú idő mondja, hogy a magyar állam képtelen elszámolni az állami körbe tartozó vagyonnal. Varga Mihály elgondolkodtatónak nevezte az elmúlt évek privatizációs lépéseit is, amikor több tíz- vagy százmilliárdos állami vagyont értékesítettek. Szerinte kérdés, hogy vajon ezek a privatizációk mennyire voltak megalapozottak, és került-e ebbe a körbe olyan állami vagyonelem, amelynek a létezéséről nem is tudtak. Az ÁSZ jelentései nyomán indult, privatizációs ügyletekkel kapcsolatos nyomozásokról azt mondta: ezek azt jelzik, hogy a privatizációt egyesek a visszaélések és az egyéni meggazdagodás terepének tekintették. Az Állami Számvevőszék megállapításai alapján áprilisban indított büntetőeljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés gyanúja miatt. A Fidesz ennek kapcsán arra szólította fel a kormányt, hogy a vizsgálatok befejeződéséig állítson le minden privatizációs eljárást.

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.