Az eurózónában sem minden fenékig tejfel - legalább is az EKB nélkül

Az eurózóna gazdasága folytatja az erősödést a negyedik negyedévben, de az ütem lassulhat jövőre, mert az Európai Központi Bank (EKB) nem folytatja monetáris és fiskális élénkítő csomagját - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők.

A 60 szakértő véleménye szerint az eurózónába már nem tér vissza a recesszió, 0,5 százalékos lesz a gazdasági növekedés a a negyedik negyedévben. Az eurózóna gazdasága öt egymást követő negyedévben gyengült, majd az idei harmadik negyedévben már 0,4 százalékkal nőtt.

A szakértők szerint jövőre a térség bruttó hazai terméke (GDP) 1,2 százalékkal nő, a várakozások 0,2 és 2,4 százalék között szóródtak. Az idei éves GDP-csökkenés 3,9 százalék lesz az elemzők becslése szerint. A szakértők előrejelzése szerint jövőre 1,2 százalék lesz az infláció az eurózónában, ami elmarad az EKB által engedélyezett legfeljebb két százaléktól.

A lassú gazdaságnövekedés és az alacsony infláció miatt az Európai Központi Bank legalább 2010 októberéig a jelenlegi, rekord alacsony 1,0 százalékon tartja a kamatot. A szakértők szerint a kamat 1,5 százalékra nő 2010 végéig és 1,75 százalékra emelkedik 2011 márciusáig, majd 2,0 százalék lesz 2011 közepén.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.