Az EU számára nem létezik az Új Széchenyi-terv
Nemrégiben örömünnepet ült Orbán Viktor miniszterelnök és Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke. A szervezet rendezvényén arról beszéltek, mennyire jók vagyunk az uniós források felhasználásában. A Haza és Haladás Alapítvány blogja arról ír, hogy ezzel szemben mi is a valódi helyzet. "A zöld léggömb újra támad" című bejegyzés feleleveníti, hogy az Új Széchenyi Terv eredményeit összegző ünnepségen elhangzott: 2015-ig az utolsó fillérig célba akarják juttatni az Európai Unió fejlesztési támogatásait, összesen 8209 milliárd forintot. Ebből 6283 milliárdra már szerződést kötöttek a hazai pályázókkal, 2720 milliárdot pedig ki is fizettek. Az NFÜ-höz percenként érkezik egy új projekt, a kifizetések értéke pedig heti 18,3 milliárd forint. Közben átalakult az intézményrendszer is, melynek működését – a korábbi 24 helyett – ma már egyetlen jogszabály szabályozza. Júliustól pedig új Kormánybizottság felügyeli a forráselosztást, személyesen Orbán Viktor (és Lázár János) irányításával. A rendezvényen azt is állították, hogy az EU-tól lehívott források nagyságát illetően az EU-tagok rangsorában „Magyarország az ötödik helyen áll”, amivel „ismét az élmezőnyben” foglalunk helyet.
A szerző rámutat arra, hogy az Európai Unió számára az Új Széchenyi Terv nem is létezik, a 8200 milliárd forint beígért támogatáshoz pedig semmi köze sincs. Amivel Orbán Viktor a kormányt népszerűsítette, az továbbra is a 2005-2006-ban a szocialista-liberális kormányzat által kidolgozott „Új Magyarország Fejlesztési Terv” volt. A két dokumentum között óriás a különbség. Az ÚMFT egy Brüsszel által jóváhagyott, szigorú módszertani elvárások szerint készült, és az érdekeltekkel több körben, aprólékosan egyeztetett, konkrét célokat tűző stratégia. Ezért volt alkalmas arra, hogy az EU súlyos ezermilliárdokkal támogassa. Az Új Széchenyi Terv egy rossz minőségű politikai pamflet. Egyszerű propagandaanyag, hevenyészett helyzetértékeléssel, üresen kongó lózungokkal, koherens stratégia, számon kérhető célkitűzések, saját költségvetés nélkül. Ráadásul soha nem is bocsátották társadalmi egyeztetésre, tartalma csupán egy maroknyi bennfentes összegzett tudása. Az egyetlen dolog, amit az ÚSZT a 2010-ben, az előző kormányoktól örökölt fejlesztési programokhoz hozzá tudott tenni, az a zöld, léggömbszerű logó, amellyel a fő finanszírozó Európai Unió csillagos lobogóját minduntalan kitakarni igyekeznek.
A rendezvényen Orbán Viktor és Petykó Zoltán által bemutatott statisztikák a valós helyzettel szöges ellentétben álló képet festettek. Magyarország a 27 EU-tagállam rangsorában a Brüsszeltől ténylegesen lehívott források nagyságát tekintve nagyjából a 20. helyen áll. Elkeserítő a kelet-európai összehasonlítás is, mert az új tagországok között is csak a középmezőnyben (12-ből a hetedikek) vagyunk, az élen állókhoz képest súlyos lemaradásban. Az a statisztika, amely alapján Petykó Zoltán az NFÜ-t a „nemzetközi élmezőnyben” kívánta láttatni – mondván Magyarország az EU-ban az ötödik legtöbb pénzt használta fel – durva félrevezetés. A forráslehívások abszolút, euróban mért nagysága ugyanis nemzetközi összehasonlításban teljességgel irreleváns, és csakis azért lehet ekkora, mert Magyarország a 27 között viszonylag elmaradott tagországként az egyik legnagyobb – egy főre esően második-harmadik legmagasabb – támogatást kapja. Ez utóbbi szintén az előző kormányok érdeme. Amiképpen az eddig teljesített kifizetések is hetven százalékban olyan projektekhez kötődnek, amelyekről még 2010 tavasza előtt született döntés. A mai helyzetre vonatkozó legfontosabb pénzügyi indikátor az, hogy a forrásfelhasználás üteme alig több mint fele annak, ami ahhoz kellene, hogy az EU támogatását valóban időre fel tudjuk használni.
Amellett, hogy az intézményrendszer legjobb esetben is csak stagnál, a kormány szemmel láthatóan nem tudja egyensúlyba hozni az EU-források iránti keresletet, és azok kínálatát. Így lehetséges az, hogy miközben az összes forrás egynegyede még mindig gazdára vár, a kormány egy sor területen nem tudta előteremteni a kampányban beígért forrásokat. Összességében az új pályázatok továbbra is jelentős késéssel – az előre meghirdetett határidőknél 2-3 hónappal később – jelennek meg. (Főként a TÁMOP esetében nem ritkák a hat hónapos csúszások sem.) Nem véletlen tehát, hogy a gazdaságfejlesztési operatív program, a vállalkozástámogatás gerincét – kb. 80%-át – még mindig a 2010 előtt kitalált pályázati konstrukciók adják.
