Az Equilorral egyszerűbb lesz Varsóba menni

Hosszú előkészítést követően az Equilor Befektetési Zrt. a Varsói tőzsde (WSE) tagjává vált. Ennek kapcsán a cég az ország gazdaságát és 10 vezető lengyel tőzsdei társaságot vizsgált meg.

Az elemzésből kiderül, hogy a régiós tőkepiacok közül a lengyel tőzsde tűnik a legvonzóbbnak, amely 2009 óta nagyon sok részvénykibocsátással és privatizációs sztorival csábította a befektetőket. A magyar befektetők számára a piac közvetlen megnyílása nem azt jelenti, hogy a lengyel papírok a magyarok helyettesítői lennének, hanem azt, hogy a befektetési döntések meghozatalakor érdemes a diverzifikációt (kockázatmegosztást) országok szintjén is végiggondolni, így például a magyar, vagy más nemzetközi olajcégek mellett a lengyel versenytársakat is megvizsgálni.

Ilyen egyértelmű összevetést jelent például a MOL, PKN-Lotos kapcsolat, de ide sorolható az OTP, PKO-Pekao trió is, vagy akár a TPSA - Magyar Telekom páros. Emellett számtalan szektortárssal lehet kiegészíteni az eddig esetleg kizárólag magyar eszközökből összeállított portfóliót. Ezen kívül a varsói parketten folyamatosan olyan mennyiségű tőzsdei kibocsátás történik, amellyel a BÉT parkettje egyelőre nem büszkélkedhet.

A lengyel gazdaság – ellenállóbb mint Magyarország

A lengyel gazdaság állapotát vizsgálva Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint kijelenthető, hogy a jó „természeti” adottságok (nagy lélekszámú, kedvező korösszetételű lakosság) mellett az segítette a lengyel gazdaság ellenálló képességét, hogy erős „immunrendszerrel” került bele a világgazdasági krízisbe. Ez annyit jelentett, hogy anticiklikus pénzügypolitikájának köszönhetően nem szorult olyan drasztikus keresletszűkítő stabilizációs programokra a krízis idején, mint például Magyarország.

Az ország alkalmazkodása így simábban zajlott, mint a többi Visegrádi országban. Ugyanakkor a válságban bizonyos szektorok, de leginkább a pénzügyi szektor Lengyelországban is az érzékenység jeleit mutatták a közvetítő rendszerben. Magyarországhoz hasonlóan, de nem olyan széleskörűen Lengyelországban is elterjedt a devizahitelezés az utóbbi években. A teljes lakossági hitelállomány mintegy 30 százalékát jegyzik svájci frankban, míg az államadósság közel negyedét jegyzik devizában.

Így kockázati tényezőként merült fel a lengyeleknél is, hogy a zloty értékének 35 százalékát elvesztette az euróval szemben 2008 és 2009 fordulóján (a forint ez alatt 23 százalékot gyengült). Az eladósodottságot tekintve is Magyarországgal mutat rokonságot a lengyel gazdaság. Az alkotmányos szabályozás értelmében az adósságplafon a GDP 60 százalékában szabja meg a limitet, de már 55 százalékos arányszint fölött is kötelező restrikciós mechanizmusokat kell automatikusan életbe léptetni (Az április 18-án elfogadott új magyar alkotmány értelmében a magyar államadósság nem haladhatja meg a GDP 50 százalékát, amennyiben egyszer az 50 százalékos küszöb alá csökken).

A lengyel kormány több fontos intézkedést hozott az ország gazdaságának fellendítése érdekében: 2011 és 2013 között a közszférában foglalkoztatottak 10 százalékát leépítik, és felmerült a közalkalmazotti bérek 2014-ig történő befagyasztása is, bár erről döntés egyelőre nem született. A bevételi oldalon sokkal erősebb hatású intézkedésekbe fogott a kormány: egyfelől 1 százalékponttal megemelték az ÁFA kulcsot, másfelől a magyarországihoz némiképp hasonló nyugdíjreformot hirdetettek, amelynek értelmében május 1-től a magánnyugdíjpénztárak felé fennálló járulékkulcsot 7,3 százalékról 2,3 százalékra csökkentették, a maradékot pedig a költségvetés számára visszatartják 2017-ig.

Az intézkedések hatása egyelőre nem világos, de az biztos, hogy keresletszűkítő hatása lehet, nemcsak a belföldi kiskereskedelemben, de a tőkepiacon is, mivel eddig a lengyel magánnyugdíjpénztárak voltak a varsói tőzsde legjelentősebb szereplői. Ugyanakkor valószínűleg a börze át fogja vészelni a kieső keresletet, mivel a 2009 óta tartó tőzsdei bevezetések gyakoriságának és mennyiségének hatására a régió legnagyobb méretű parkettje jött létre, amely mágnesként vonzza a külföldi befektetőket.

A lengyel tőzsdei cégek jó kiegészítői a magyar vállalatoknak

A lengyel részvénypiac jóval nagyobb, mint a magyar parkett, miután a varsói tőzsdén több, mint 400 részvényt jegyeznek szemben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 53 cégével. A teljes tőzsdei kapitalizációt tekintve a lengyel piac egy nagyságrenddel nagyobb, mint a magyar: a magyar parkett 23 milliárd euró összkapitalizációval rendelkezik, ezzel szemben a lengyel körülbelül 210 milliárd euróval. Az összforgalmat tekintve a lengyel piaci forgalom 2-3-szorosa a magyar piacnak.

Mibe fektessünk a lengyel tőzsdén?

Az Equilor a lengyel tőzsde vizsgálatakor a piac 10 nagyágyúját vizsgálta meg, amelyek likviditásban, piaci méretben és pozícióban vonzó lehetőséget nyújtanak a magyar kisbefektetők számára, ha a lengyel tőzsdére történő befektetést fontolgatják. A tíz cég közül az Equilor jelenleg a PKN Orlen (olajipar), a PZU (biztosító), a PGE és Tauron (villamos energia), valamint a TPSA (távközlés) részvényeit ajánlja vételre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.