Az EQNet kikéri magának az offshore-ozást

Megszólalt a 12 milliárdos pályázatot nyert cégcsoport egyik tulajdonosa: állítása szerint nem offshore cég van a végeken.

Az NFÜ-pályázaton nyertes projektcégek tulajdonosainak egyike sem offshore cég, az általuk a hátrányos helyzetben lévő régiókban épített széles sávú hálózatok pedig a versenysemlegesség elve mellett minden piaci szereplő által eléárhetők majd.

Az egyik tulajdonosban, az Enternet 2001 Kft. tulajdonosában, az Enternet Invest Zrt.-ben például többszörös áttételen keresztül 19,9 százalékban tulajdonos a ciprusi állami telekomcég, a CYTA. Európa egyik legfejlettebb, a pályázókat technológiai ismeretekkel támogató távközlési szolgáltatója, egy befektető cégen keresztül tulajdonos – válaszolta lapunk megkeresésére az EQNet Zrt annak kapcsán, hogy az utóbbi napokban több hírforrás is arról számolt be: a Gazdaságfejlesztési Operatív program egyik programjában, a „Szélessávú körzethálózati fejlesztések” elnevezésű támogatási konstrukciójában a húszmilliárdos támogatásból 12,5 milliárdot öt olyan cég kapta, amelyeket egy napon alapítottak, s lényegében ugyanahhoz a tulajdonosi körhöz tartoznak.

Lapunk leellenőrizte az állítást, az Enternet Investben valóban ott van a CYTA érdekeltségébe tartozó Digimed, másik két ciprusi cég, a Mogul Consulting és az Ensen Holdings, valamint magyar magánszemélyek mellett. Az Ensen Holdings az EQNetben is érdekelt. Érdekesség, hogy a híradások nem említik a CYTA-hoz tartozó Digimed jelenlétét a cégekben.

A Varanus Blog és a Privátkopó cikke értelmezhető úgy, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség offshore cégeknek juttatott ekkora EU-s támogatást. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az ügyre reagálva azt közölte: nem volt kötelessége vizsgálni a pályázók tulajdonosi struktúráját. Noha ez szó szerint igaz, csúsztatás: a pályázaton indulóknak ugyanis előírták: ha nem tudnak felmutatni egy lezárt üzleti évet, akkor a tulajdonosaik adatait kell megadniuk a pályázati anyagokban.

Az öt cég mindegyikében tulajdonos az EQNet Zrt., háromból kettőben az Enternet 2001 és háromban pedig a Rubicom. Az ügyben most az EQNet szólalt meg:

– A projektcégek tulajdonosai Magyarországon bejegyzett, több mint tízéves széles sávú távközlési tapasztalattal rendelkező, Magyarországon adózó, lejárt adótartozással nem rendelkező és hazánkban munkalehetőséget teremtő vállalkozások. A tulajdonosi struktúra teljes egészében megfelel a pályázati követelményeknek – hangsúlyozza a cég. Mint mondják, a projektcégeket kifejezetten erre a pályázatra hozták létre, s ma már az iparágban elterjedt a projektcégek használata, hiszen ezekben tisztább lehet a pályázatok elszámolása és átláthatóbb a költségstruktúra.

– Az optikai hálózat több évtizedre épül, ennek megfelelően a projektcégek is hosszú távra tervezik piaci szerepvállalásukat. A létrehozott optikai hálózatot az összes többi szolgáltató rendelkezésére bocsátják, versenysemleges módon, azaz mindenki számára azonos feltételekkel – az ilyen hálózatokat nevezik nyílt hozzáférésű hálózatoknak – hangsúlyozza az EQNet.

 A szóban forgó EU-s támogatásból finanszírozott projekt célja, hogy Magyarország településeinek mintegy egynegyedét, melyek nem rendelkeznek optikai hálózati kapcsolattal, ellássák széles sávú adathálózattal annak érdekében, hogy segítse a gazdasági felzárkózást. Ez EU-s vállalás is. A szóban forgó pályázat lebonyolítása az általunk megkérdezett szakértők szerint – az eddig nyilvánosságra került adatok alapján – beleférhet a jogszerű kategóriába. Más kérdés, hívják fel a figyelmet, hogy ez a projektcég-struktúra nem menne át a Fidesz közbeszerzési törvénye szerint lebonyolított eljárásokban. A magyar adófizetők pénzéből finanszírozott közbeszerzésekben ugyanis az ilyen tulajdonosi struktúrával rendelkező indulóknak nyilatkozniuk kellene a végső tulajdonosukról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.