Az Elcoteq magyar leányvállalata szerint nincs csődhelyzet

Úgy tudni, hogy egy nagybefektetővel tárgyal a magyar leányvállalat.

Az elektronikai termékeket előállító és európai gyártóbázisát Magyarországon, Pécsen összpontosító társaság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: az Elcoteq kontrollált vezetést kér a luxemburgi jog alapján, hogy működését továbbra is fenntartsa. "Ez a státusz biztosítja számára a folyamatos működést, és azt, hogy befejezze a cég átvilágítását akár a korábban bejelentett befektetővel, akár egy potenciális új partnerrel" - hangsúlyozta a cég.

    Az Elcoteq azokra a sajtóhírekre reagált, miszerint az cég fizetésképtelenségi eljárás megindítását kérte maga ellen, miután hitelezői zároltatták bankszámláit. A Napi Gazdaság internetes kiadása, a napi.hu kedden azt írta, hogy a vállalat csődbe ment, részvényeinek ára 55 százalékkal zuhant. A lap szerint az Elcoteq-et először legnagyobb partnere, a Nokia szerződésbontása, majd a gazdasági válság hozta rendkívül nehéz helyzetbe.

A vállalat csütörtöki közleményében utalt rá: az Elcoteq 2009 novembere óta elsősorban a működés fokozatos csökkentésével képes volt a hitelállományát 230 millió euróról 48,5 millió euróra mérsékelni. Az idén június végén azonban be kellett jelentenie, hogy a fennmaradt hitelállomány visszafizetési határideje túl közeli, így a kintlévőségét a lejárat napjáig nem tudja visszafizetni.

"Az Elcoteq arra kérte a hitelező bankokat, biztosítsanak több időt a visszafizetésre, hogy meghosszabbított fizetési határidő mellett rendezhesse tartozását. A cég ezzel egy időben bejelentette azt is, hogy tárgyalásokat kezdett a Platinum Equity magánbefektető céggel jelentős részvénycsomag tulajdonlásról és a cég adósságkezeléséről. Amennyiben a tervezett tranzakció létrejön, lényegesen megerősödik az Elcoteq pénzügyi pozíciója" - közölték

Megjegyezték: a luxemburgi törvények alapján a kontrollált vezetés biztosítja az Elcoteq számára, hogy lehetőség szerint fenntartsa a folyamatos és normális üzletmenetet, egészen addig, amíg hosszú távú pénzügyi megoldás nem születik.

"A potenciális befektető számos alkalommal megerősítette, hogy változatlanul érdekli az Elcoteq. Az átvilágítás folyamatosan zajlik az eredeti terveknek megfelelően" - áll a közleményben.

Novodárszky Béla, az Elcoteq Vasas Szakszervezetének vezetője az MTI-nek korábban azt mondta: egy nagybefektetővel folytatott tárgyalásokon múlhat több mint kétezer pécsi dolgozó sorsa.

Kitért arra is, hogy a cég valóban nehéz helyzetben van, hétfőn a teljes cégcsoport, így a magyar leányvállalat számláit is zárolták, a dolgozók körében pedig rendívül nagy a bizonytalanság.Az Elcoteq 1998-ban jelent meg Magyarországon. A vállalat pécsi üzemeiben a gazdasági válság előtt mintegy hétezren, jelenleg mintegy 2.800-an dolgoznak. A cég a múlt héten jelentette be, hogy legfeljebb 680 alkalmazott elbocsátását tervezi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.