Az EBRD 50 százalékos tőkeemelést kér

Ötven százalékos tőkeemelést kért az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a világgazdasági válság kelet- és közép-európai hatásainak enyhítésére - írta a keddi Financial Times.

A tágabb értelemben vett Kelet-Európa átalakulásának finanszírozására csaknem két évtizede létrehozott londoni bank a  üzleti napilap értesülése szerint 10 milliárd euró pótlólagos  tőkéért folyamodott tagállamaihoz, hogy növelni tudja folyósításait.

A Financial Times által látott hivatalos levelében Thomas Mirow  EBRD-elnök azt írta a részvényes kormányoknak, hogy jóllehet a  kelet-európai térség gazdaságaiban már megindult a stabilizáció, ez  azonban nem mindenhol érvényesül egyformán, és korai lenne  kijelenteni, hogy általános fordulat kezdődött.
Mirow szerint a válságnak "tartós következményei lesznek".

A pénzintézet vezetője azt írta, hogy az EBRD jelenlegi, 20  milliárd eurós jegyzett tőkéje évente legfeljebb 8 milliárd eurós  kihelyezést tesz lehetővé 2009-2010-ben, és utána az éves  finanszírozási összegeket 6 milliárd euróra kellene csökkenteni.

A bank tevékenysége így olyan időszakban esne vissza, amikor a  fellendülés még ingatag - áll a Financial Times által idézett  levélben.

Mirow éppen ezért "erősen javasolja" a 10 milliárd eurós  tőkeemelést, amellyel az EBRD évente 9-10 milliárd eurós  finanszírozásra lenne képes. Ez azt jelentené, hogy 2010-2015 között  összesen 20 milliárd euróval növekedhetnének a kihelyezések.

Az EBRD-finanszírozásokhoz társuló magánbefektetői tőke  mozgósításával együtt a teljes pótlólagos folyósítási érték elérné a  60 milliárd eurót - írta a bankelnök.

Thomas Mirow ugyanakkor - a Financial Times szerint tekintettel  azokra az esetleges részvényesi kifogásokra, hogy az EBRD vezetése a  válságból hasznot húzva igyekszik megerősíteni a  pénzintézetet -  levelében közölte azt is: ha a gazdasági viszonyok nagyobb mértékben  és gyorsabban javulnak a jelenleg vártnál, akkor a pótlólagos tőke  akár szükségtelenné is válhat, és a 2015-ben esedékes felülvizsgálat  után az összeg visszatéríthető lenne.
Már az EBRD május közepén Londonban tartott éves közgyűlésén   megkezdődtek az előzetes viták a fenntartható mértékű  finanszírozásról, és ezzel kapcsolatban az esetleges tőkeemelés  lehetőségéről.

Mirow akkori beszámolója szerint egyesek "nagyon pártolták" a  tőkeemelést, mások viszont azon a véleményen voltak, hogy "ha  lehetséges", a bank jegyzett tőkéje maradjon a jelenlegi 20 milliárd  eurós szinten.

A vita "nem volt megosztó", de nem is jött létre "azonnali,  széleskörű konszenzus" - jellemezte a májusi közgyűlésen e kérdésben  kialakult helyzetet a rendezvényt záró sajtóértekezletén az EBRD  elnöke. Mirow már akkor is kiemelte, hogy a mostani tőkekészlettel  7-8 milliárd euró közötti éves finanszírozási keret tartható fenn.

A bank igazgatótanácsa szeptember első felében - tekintettel a  súlyos recesszióra - jóváhagyta, hogy egymilliárd euróval 8 milliárd  eurós rekordra emelkedjen az átalakuló országoknak 2009-ben  folyósítandó EBRD-finanszírozás összege. Ez 52 százalékkal több a  működési területhez tartozó országcsoportnak tavaly nyújtott  EBRD-kihelyezéseknél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.