Az e-könyv lenyomta a papírt

Az amerikai Amazonnál az e-könyvek lenyomták a papír alapúakat. Még maga az áruház is meglepődött, hogy ilyen gyorsan történt a fordulat.

Immár több Kindle alapú elektronikus könyvet adott el a New York-i tőzsdén is jegyzett Amazon, mint hagyományos papírkötetet.

– Nagyon nagy reményeket fűztünk a Kindle-hez, melynek mindkét generációja sikeres volt, de azt magunk sem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan megtörténik a fordulat. Tizenöt éve forgalmazunk könyveket, míg a Kindle alig alig négy éves projekt – kommentálta Jeff Bezos, az Amazon alapítója és vezérigazgatója az eseményeket tegnapi nyilatkozatában.

Hozzátette, hogy a Kindle a piacvezető elektronikus könyvolvasó – ahogy amerikai cégek szeretik megfogalmazni, a világon a legnagyobb darabszámban eladott modellje, ám ezt az állítást ezúttal sem hitelesítette konkrét számmal, ahogy cége korábban sem publikált semmilyen adatot a Kindle eladásával kapcsolatban.

A tény azonban tény: április elseje óta minden 100 papír alapú, vagy más készülékre értékesített elektronikus kiadvány (utóbbiak eladása az amazonnál azonban elenyésző) mellett 105 Kindle formátumú könyvet is eladnak. Ez azt is jelenti, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest megháromszorozódott az elektronikus könyvek értékesítése, amit a cégnél áttörésként értékelnek – vagyis úgy, hogy a Kindle-t megszerették az emberek.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Ráadásul, hamarosan megjelenik a reklámokkal szponzorált készülék, amely 25 dollárral olcsóbb a normálnál, így 139 dollár lesz a Wifi-s készülék és 189 a 3G kapcsolattal ellátot modell ára. Ez ma lényegesen versenyképesebb ár, mint az iPad vagy épp az Androidos tabletek tarifája – igaz a tabletek lényegesen sokoldalúbb felhasználást biztosítanak, a színes képernyőnek és az erős hardvernek köszönhetően.  

A tabletek népszerűságát látva a piacra azonban ráfordul az Amazon is. – Dolgoznak egy Linux vagy Android alapú táblagépen, amely Amazon prémium tartalmakat is kínál majd – írja egy iparági elemző.  

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.