Az Autonómok szerint késésben van a kormány

Késében van a kormány a reformjavaslatok jogszabályi megszövegezésével az Autonómok szerint és a szakszervezeti szövetség hibának tartja azt is, hogy a kabinet "ajtót nyitott" a Reformszövetség javaslatai előtt.

Borsik János, az Autonóm szakszervezeti szövetség elnöke csütörtökön elmondta: a kormány elképzeléseit tartalmazó jogszabálytervezeteket már meg kellett volna szövegezni, ahhoz, hogy a munkavállalói érdekképviseletek érdemi, számszerű módosításokat javasolhassanak.

Az Autonómok elnöksége a kormány több javaslatát is elfogadhatatlannak tartja, vannak köztük azonban olyanok, amelyekről érdemi vitát lehet kezdeményezni. Az elutasított indítványok között említette Borsik János a béren kívüli juttatások - például az üdülési csekk és az étkezési utalványok - megadóztatását, a magánszemélyek különadójának eltörlését és egyes adókedvezmények megszüntetését. Borsik János szerint a munkavállalók már vállaltak áldozatot a válság miatt: a szakszervezetek többsége nem lép fel irreális bérkövetelésekkel, sok helyen megegyeztek a részleges foglalkoztatásról, a munkaidő csökkentéséről. Hozzátette: áldozatvállalást várnak a többi oldalon is.

Konkrét javaslatok megfogalmazásának az Autonómok szerint addig nincs értelme, amíg a kormány nem készíti elő a szükséges jogszabályok szövegét. Azt azonban elmondta a szövetség elnöke, hogy a munkáltatói járulékok csökkentése mellett szorgalmazzák a munkavállalói járulékok mérséklését is, ami növelné a nettó kereseteket, és hozzájárulna a fogyasztás bővítéséhez.

Az áfát illetően az Autonómok szerint az alapvető élelmiszerek alacsonyabb áfakulcsának - amire az MSZOSZ tett javaslatot - nincs realitása, a "kormány határozottan ellenáll az ilyen irányú felvetéseknek". Ugyancsak nincs realitása a három, vagy az egykulcsos szja adótáblának sem, a kormány által javasolt módosításokkal azonban az alacsony jövedelműek járnának rosszabban, ezért a szövetség elutasítja. Az évközbeni adómódosításokkal az Autonómok szerint a kormány "szerződést szegne", akárcsak 2006-ban, amikor a szakszervezeti szövetség az Alkotmánybírósághoz fordult, a testület azonban még nem foglalkozott a kérdéssel.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.