Az Audi megerősítette: Győrben épül fel jövőre a beszállítói park

Győrben építteti fel az Audi AG és az Audi Hungaria a járműipari fejlesztést kiszolgáló beszállítói, logisztikai parkot – erősítették meg tegnapi információnkat a cég részéről.

A Nol.hu és az Autopro.hu tegnap közölte: eldőlt, hogy a számítások szerint 18-22 millárd forintba kerülő beruházást a Rába-parti városban építteti meg az Audi. Információnkat ma hivatalosan megerősítette az Audi és Borkai Zsolt győri polgármester is.

Borkai Zsolt a városi közgyűlésen sikertörténetnek nevezte, hogy Győr lesz az új beruházás helyszíne. Lőre Péter, az Audi kommunikációs igazgatója pedig hivatalosan bejelentette: gazdaságossági, versenyképességi okokból Győrre esett az Audi konszern, s ezen belül az Audi Hungaria Motor Kft. választása. (Mint korábban már írtunk róla, Győr a gönyűi közforgalmi kikötővel versenyzett.)

A beszállítói, logisztikai parkot a már működő nemzetközi ipari park környezetében, a város déli részén valósítják meg. 200 ezer négyzetméteres telket vásárolnak, s az első ütemben annak a negyedére húzzák fel a csarnokot.

Az Audi pályázat útján választja ki azt a társaságot, amelyik megépíti, s azt is, amelyik majd működteti a létesítményt. A nyertes társasággal a világcég szolgáltatási szerződést köt. A pályázók között van magyar és külföldi vállalkozás, de olyan is, melyben hazai és külföldi vállalatok konzorciumot alkotnak. A beszállítói park a jövő év közepére elkészül. Lőre Péter szerint már a kezdetekben több száz új munkahelyet teremt a beruházás.

Tudósítónk Ingolstadtban, az Audi anyaközpontjában érdeklődött az ott már tíz éve működő logisztikai park tapasztalatairól. Elmondták: a kezdetekhez képest ötszörösére nőtt a beszállítói park volumene, s az alkalmazott munkatársak száma is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.