Több áruházlánc beszállítója volt az adócsalásban érintett húsipari cég

A Húsipari Vállalat Zrt.-nél vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tetemes adóhátralék miatt. A cég az Auchannak is szállított be. A cég a Pick család tulajdonosi körébe tartozik, ám a névazonosságon kívül semmi köze nincs a Pick Szegedhez.

Két és fél milliárd forintot zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy hipermarket húsipari beszállítójánál - adta hírül a hétvégén a NAV. A gyanú úgy terelődött a cégre, hogy jelentős, 2012-ben 2,4 milliárdos forgalma ellenére nullás áfabevallásokat nyújtott be - közölte a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága szombaton az MTI-vel.

A NAV adóellenőrökből, pénzügyi nyomozókból és pénzügyőrökből álló ötventagú akciócsoportja a cég telephelyén és képviselőjének lakásán iratokat foglalt le, lementette a számítógépek adatait, és több mint nyolcvan embert meghallgatott.

A költségvetésnek okozott kár megtérüléséhez a NAV 2,5 milliárd forint erejéig zárolta a cég bankszámláját, lefoglalta a vevőkkel szembeni követeléseit, valamint ingó- és ingatlanvagyonát. Az adóellenőrzéssel párhuzamosan a NAV illetékes bűnügyi igazgatósága különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást - tudatták

A Népszabadság több forrásból megerősített információi szerint a XVIII. kerületben bejelentett Húsipari Vállalat Zrt. a kérdéses cég, amely az Auchan egyik húsbeszállítója, így a cég üzemeltette az Auchan központi húsüzemét. Azonban úgy tudni, hogy a cég emellett több nagy áruházláncba is vitt az árujából.

A HVG.hu ezen túlmenően úgy tudja, a cég emellett a Lidl, az Aldi, Penny Market, a Metro illetve korábban a Tesco és a Coop polcain is jelen volt a termékeivel. 

A cég a Pick család érdekeltsége (a névazonosságon kívül a családnak nincs köze a szintén húsipari Pick Szegedhez. Nem ez az egyetlen névhasonlóság: bár a cég tulajdonosi körében szerepel COOP-nevű cég is, ám úgy tudni, hogy a Zrt. tagja a Coop hálózatnak.)

Érdeklődésünkre az Auchan nem kívánta kommentálni az esetet, mondván: velük szemben nem folyik vizsgálat. Az adóhivatali vizsgálatról a húsipari cég nem nyilatkozott, csak annyit mondott, hogy együttműködnek a hatóságokkal.

Ugyanakkor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai pedig a húsfeldolgozó üzemben és a hűtőházban lefoglalták a 672 ezer kilogrammos húskészlet jelentős részét, mert lejárt a termékek szavatossága -  írta a NAV közleménye. Az Auchan elmondta: az érintett hűtőházból nem kerültek termékek az áruház polcaira.

A Húsipari Zrt. közleménye szerint a lefoglalt hús nem kiskereskedelmi forgalomba, hanem "vegyipari felhasználásra" ment volna, egyebekben szerintük az élelmiszer-biztonsági hivatal munkatársai nem találtak más problémát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.