Az ajándék lónak már foga sincs

Nagyon megcsappant a cégek ajándékozási kedve, és a karácsonyi partik is szerények lesznek - már ahol lesznek. Van olyan kereskedelmi lánc, amely az alkalmazottai rokonainak kínál munkát karácsony előtt.

Semmi rosszra ne gondoljon az a vállalatigazgató vagy vállalkozó, akihez nem kopogtatnak be az idén karácsony előtt a céges ajándékfutárok. Mármint olyan népes számban, mint korábban. Annyi történik ugyanis, hogy változóban van a hazai céges ajándékozási kultúra is, amit nem a válság, hanem a multinacionális cégek írnak át. Egyre több vállaltnál tiltják, vagyis limitálják az adható és a kapható céges ajándékok értékét, hogy még a látszatát is elkerüljék az esetleges lekenyerezésnek.

A közigazgatásban dolgozók miniszterelnöki felhívásra tarthatnak az idén önköltséges karácsonyt, és spórolják meg még az üdvözlőkártyák költségét is. A versenyszférában meg a megcsonkolt marketingbüdzsék veszik elejét a költekezésnek, olyannyira, hogy sorra mennek tönkre az idén a rendezvényszervezők, és az ajándékkereskedők. Egy  piackutatás szerint az ajándékozási kedv egyre inkább az év végére összpontosul, a vállalatok nagy része már csak ilyenkor költ erre. A Promo Direkt felmérésének tanúsága szerint a nagyvállalatok közül csak minden harmadik vásárol karácsonyi ajándékot, de továbbra is a klasszikus apróságokat, vagyis irodaszert, írószert, naptárat, és többek közt baseball sapkát is.

A cégek általában kevesebbet költenek az idén a válság miatt, és ettől függetlenül is tapasztalható, hogy egyre több vállalat fordítja valamilyen jótékony célra a korábban ajándékokra címzett pénzt. Nemcsak a nagy, de a középméretű cégek esetében is egyre több példa van erre, de a vállalati ügyfelekkel dolgozó ügynökségeknél is előfordul ilyen gyakorlat. Az Uniomedia kommunikációs ügynökség például a saját ügyfeleinek szavazatai alapján választja ki több alapítvány közül azt, amelyiknek az ajándékokra szánt keretösszeget átutalja az év végén - mondta Balatoni Zsófia ügyvezető.

Az idei karácsonyt az egyik kiskereskedelmi óriás munkával ünnepelteti, ezúttal dolgozói örömére, akiknek családtagjait, rokonait a vásárlási roham idejére alkalmazza. A legnagyobb munkanélküliségtől szenvedő régiókban máris tömegesen jelentkeznek az ünnepi kenyérkeresetre. (Részletek a keddi Népszabadságban.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.