A tejesek már az Utolsó mohikánnál tartanak

Budapesten és Luxemburgban tiltakoztak hétfőn a magyar tejtermelők Brüsszel döntései ellen. Uniós sorstársaikkal együtt azt akarják elérni, hogy ne kelljen állataikat a vágóhídra küldeniük.

Ha Brüsszel nem tesz semmit, akkor a tejtermelő gazdák fehér kötényéből hamarosan véres hentes kötény lesz - állították azon a hétfői megmozduláson, amelyen a magyar termelők az Európai Bizottság magyarországi képviselete előtt demonstráltak az ágazatban kialakult tarthatatlan helyzet miatt, és petíciót adtak át követeléseikről. Ezzel egy időben a felbőszült gazdák Luxemburgban összeurópai tüntetést tartottak, amelyen 40 magyar képviselőjük vett részt.

Tejtermelők demonstrációja
Tejtermelők demonstrációja

A kialakult helyzet miatt a termelők a brüsszeli döntéshozókat okolják. 2007-ben a tejárak emelkedésére válaszul a bizottság többek között 2008-tól megemelte a tejkvótákat, aminek eredményeképp a tagállamok több tejet bocsáthatnak a piacra. A magyar termelők ezt nem tudták kihasználni, így a kvótaemelésből azt érzékelhették, hogy egyre több import tej érkezik az országba. A tejtermelők petíciójukban azt követelik Brüsszeltől, hogy fagyassza be a tejkvótát a jelenlegi állapotában, és hogy a kvóta alapú támogatásokat, az exportvisszaigényléseket növeljék 50 százalékkal. A magyar gazdák követelik, hogy a régi és az új tagországok essenek ugyanazon támogatási elbírálás alá.

A kialakult helyzet bemutatására a demonstrációra a gazdák elhozta egy fiatal tehenet is: az Utolsó mohikánnak elnevezett állat szüleit a tejválság miatt le kellett vágni sok más marhával együtt, mert a termelők nem képesek fenntartani a gazdaságukat. Sok magyar szarvasmarhát külföldre vittek. A tej literenkénti felvásárlási ára az utóbbi másfél évben 95-ről 55 forintra esett. Legutoljára 1988-ban volt ilyen alacsony Magyarországon a tej felvásárlási ára. A MOSZ, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, a Magosz és a Tej Terméktanács szervezte demonstráción elhangzott: a magyar termelők számára tűrhetetlen állapot alakult ki, de van, ahol nálunk is rosszabb a helyzet. Szlovákiában, Lettországban és Litvániában még a magyar áraknál is kevesebbel szúrják ki a tejtermelők szemét.

Luxembourgban az unió minden részéből érkezett 4500-5000 gazdálkodó tiltakozott. Padraig Walshe, a Copa, az egyik legjelentősebb EUs gazdaszervezet elnöke arról beszélt, hogy válságban van a tejágazat, az árak mélyponton vannak, ezért az Európai Bizottságnak és az agrárminisztereknek, akik a tüntetéssel egy időben tartották tanácsülésüket Luxembourgban, a gazdálkodók segítségére kell sietni. Ezt a tüntetők tábláikon úgy fogalmazták meg, hogy akták helyett tettekre, beszéd helyett intézkedésekre van szükség.

Pekka Pesonen, a CopaCogeca főtitkára korábban úgy nyilatkozott: a gazdademonstrációra azért volt szükség, mert az unióban nem csak a tejágazat van bajban, amelyet a bürokratikus intézkedésekkel ellehetetlenítenek, hanem a sertéstartás és a húsfeldolgozás is. Vagyis nemcsak a tejválság megoldását, hanem a hús és sertésszektor bajainak orvoslását is napirendre kell tűzni.

Az agrártárca egyetért a termelőkkel

Az agrártárca teljes mértékben támogatja a tejtermelők azon követeléseit, hogy az Európai Bizottság legalább a tevékenységük önköltségének fedezéséhez szükséges feltételeket teremtse meg – mondta Dékány András, a minisztérium szóvivője az MTI-nek. Az Európai Unió állam és kormányfői (köztük Bajnai Gordon miniszterelnök) éppen ezért haladéktalan beavatkozásra kérték fel a mindeddig hezitáló brüsszeli szakbizottságot. Dékány András emlékeztetett: a magyar kormány 2009 januárja óta mintegy 2,5 milliárd forintot fordított a tejágazat stabilizálására, az állattartók költségeinek enyhítésére.

Szlovákia: Csak 18 eurócentet adnak

A szlovákiai, köztük a csallóközi tejtermelők képviselői is ott voltak a hétfői luxembourgi tüntetésen - tájékoztatta lapunkat a dunaszerdahelyi regionális mezőgazdasági kamara elnöke. Patassy Ilona elmondta, hogy Szlovákiában az elmúlt hónapban már csak 18 eurócentet fizettek a termelőknek tejért, ami Litvánia után a második legalacsonyabb ár az Európai Unióban. - Jelenleg egy-egy fejőstehénre évente mintegy 900 euró a ráfizetés, ami rövid távon sem tartható. Ezért azonnali intézkedést követelünk Brüsszeltől, de a szlovák kormánytól is, mert a csaknem hétszáz szlovákiai tejtermelő nagy többsége már a szarvasmarha-állomány felszámolását tervezi - közölte.

Megkeresésünkre Adriana Jobbiková, a pozsonyi agrártárca szóvivője közölte, hogy a Szlovákiát is egyre súlyosabban érintő gazdasági válság miatt egyelőre nem találtak a költségvetésben forrást a csőd szélén álló tejtermelők gondjainak enyhítésére. (Sz. J. P.)

Az unió megvizsgálja a szupermarketek tejár-politikáját

Az Európai Bizottság tüzetesen meg fogja vizsgálni a szupermarketek tejár-politikáját - jelentett ki a bizottság mezőgazdasági ügyekben illetékes tagja a szakminiszterek hétfői tanácskozása után. Mariann Fischer Boel szerint az elmúlt években a tej felvásárlási árának és a fogyasztói áraknak az alakulása nem volt összhangban: miközben a tej fogyasztói ára 2007 nyarán - amikor világszerte nagyon megdrágultak a gabonafélék és a tejtermékek - átlagosan 17 százalékkal emelkedett, és egészen tavaly nyárig ezen a szinten maradt az ár, utána is mindössze 2 százalékkal csökkent a boltokban. Eközben a gazdák egyre kevesebb pénzt kaptak a tejért, a felvásárlási árak visszaestek oda, ahol a 2007. évi nagy drágulás előtt voltak.

Az uniós biztos szerint a felvásárlási árak csökkenésének nagyságrendjét tekintve 2 százaléknál nagyobb fogyasztói árcsökkentés lett volna indokolt. "Szeretnénk tudni, hogy hová lett a különbség", mondta Boel. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.