Az áfaemelés a fekete élelmiszergyártást ösztönzi

Az élelmiszergyártók az élelmiszerfogyasztás gyors visszaesésére számítanak, a tervezett megszorító intézkedések hatására ugyanis radikálisan csökken a lakosság élelmiszerfogyasztásra fordítható jövedelme. Ez különösképpen érinti a szociálisan nehéz helyzetben lévő népességet.

A kormányzat válságkezelő programjáról nyilvánosságra hozott hírek alapján az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz) közleményében leszögezi, hogy rendkívüli gazdasági körülmények mellett sem elfogadható, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozásra az anyagi helyzeténél fogva ez idáig is csak mérsékelt figyelmet fordító lakossági rétegek táplálkozása még egyoldalúbbá váljék, és fogyasztásuk a kifejezetten olcsó, és ennek következtében szerényebb minőségű és tápértékű élelmiszerek irányba tolódjék el. Ennek elkerülhetetlenül egészségügyi következményei és kockázatai is vannak.
 
Az élelmiszerek esetében ma Magyarországon alkalmazott 20 százalékos áfa a nemzetközi összehasonlításban kimagasló, míg a 25 százalék gyakorlatilag példátlannak nevezhető.
 
A feldolgozók képviselői nem tartják kielégítőnek, hogy csupán néhány alapvető élelmiszer, mint a tej- és tejtermékek, valamint a kenyér- és pékáruk esetében kerülne sor, az előzetes hírek szerint 18 százalékos általános forgalmi adó-kulcs bevezetésére. Úgy vélik, hogy a friss zöldségek és gyümölcsök és ezek feldolgozott (tartósított) termékei, tej- és tejtermékek, kenyér-, pék- és sütőipari termékek, gabonaféleségek és őrlemények (rizs, lisztféleségek), hús- és baromfiipari termékek (tőkehús, feldolgozott készítmények), állati és növényi alapú zsiradékok (sertészsír, margarinok, étolajok), tojás – mind olyan termékek, amelyek alapvető élelmiszernek számítanak.
 
Az Éfosz közleményének fogalmazói úgy vélik, hogy az élelmiszerfogyasztás jelentős visszaesése a hazai élelmiszerlánc mentén is munkahelyek és vállalkozások megszűnését eredményezi, ami teljes mértékben ellentétes a kormányzat gazdaságélénkítő szándékaival. De indokoltnak tartják azt is hangsúlyozni, hogy a hazai élelmiszertermelés azon ágazatok közé tartozik, amely hazai nyersanyagbázissal rendelkezik, és amelyet a válságból való kibontakozás szempontjából is fejlesztésre váró stratégiai ágazatnak kellene tekinteni.
 
A közlemény megállapítja azt is, hogy az élelmiszerek meghatározó csoportjai esetében már a 20 százalékos áfa is jelentősen növelte a feketegazdaság súlyát. Mivel a termékek jelentős része ebben a körben nem márkázott, nem előrecsomagolt és rendkívül gyorsan jut el az előállítótól a fogyasztóig, a rövid termékpálya okán az áfa-csalás lebukási kockázata rendkívül kicsi. Ugyanakkor az adócsalás adta potenciális jövedelem egyre nagyobb. Az adóelkerülés attraktivitását tovább növelné a magasabb áfa-kulcs, ami várható keresletcsökkenéssel együtt azt eredményezheti, hogy a növelt adómérték mellett is kisebb lesz az állami adóbevétel

Kenyér
Kenyér
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.