Az ÁAK az útdíjfizetési pályázatról

Valóban olyan pályázatot ír ki az Állami Autópálya Kezelő az országos elektronikus útdíjfizetési rendszer telepítésére, melynél a jelentkezési határidő október 1.

Az elektronikus útdíjrendszer kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás előtt végzett piaci felmérés szerint a potenciális ajánlattevők reális esélyt látnak a díjbeszedési rendszer 2013. július 1-jei indulására – közölte a témáról szóló cikkünk megjelenését követően az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az MTI-vel.

A közlemény szerint az ÁAK – a kormány szeptember 14-i határozatában foglaltaknak megfelelően – hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, gyorsított közbeszerzési eljárást írt ki a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére.

A nyertes ajánlattevővel a szerződéskötés december elején várható. A kiíró valamennyi olyan gazdasági szereplőtől ajánlatot vár, amely a részvételi felhívásban megfogalmazott pénzügyi, műszaki és jogi alkalmassági kritériumoknak, illetve a referenciakövetelményeknek megfelel. A nyertes az lesz, aki a legalacsonyabb összegű ajánlatot adja.

Az ÁAK közleménye szerint a tender technológiasemleges, vagyis nem részesíti előnyben a jelenleg ismert technológiai megoldások egyikét sem.

Fontos kitétel, hogy az ajánlattevőknek az elektronikus útdíjrendszer teljes körű implementációjára kell ajánlatot tenniük – tervezés, fejlesztés, beüzemelés, a bevezetés támogatása az első évben, infrastruktúra-támogatás 2022. október 31-ig –, amely magában foglalja a díjszedési és díjellenőrzési funkciókat. Az egyes beszerzési elemekre vonatkozóan nincs lehetőség a részajánlatok elfogadására.

A benyújtott ajánlatokkal szembeni további elvárás, hogy azokat az Európai Elektronikus Útdíjszedési Szolgáltatás irányelveinek megfelelően kell kidolgozni.

Az ÁAK közleménye emlékeztet, hogy a kormány május eleji döntése értelmében a 3,5 tonna össztömeg feletti járművek számára 2013. július 1-jétől Magyarországon is bevezetik a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszert. Ennek lényege, hogy egységes díjszabás mellett a "szennyező és a használó fizet" elv alapján mindenki arányosan annyit fizet, amilyen mértékben igénybe veszi a díjköteles úthálózatot.

A Széll Kálmán Terv második változatában is szereplő intézkedéstől a gazdasági döntéshozók évi 150 milliárd forintos többletbevételt várnak, amely egyebek mellett lehetővé teszi, hogy több forrás jusson a hazai úthálózat fenntartására, üzemeltetésére és fejlesztésére.

Az Európai Unió hivatalos lapjában, szeptember 25-i dátummal közölt felhívás szerint a tenderen az a cég tehet ajánlatot, amelynek a nettó árbevétele az előző három év átlagában eléri a 20 milliárd forintot, és a hasonló rendszer üzemeltetéséből származó árbevétele az előző három évben összesen eléri a 10 milliárd forintot. Rendelkeznie kell továbbá az elmúlt három évben legalább 500 kilométeren üzembe helyezett útdíjbeszedő rendszer szállításáról szóló referenciával.

A tenderre október 1-jén délelőtt 11 óráig lehet jelentkezni. A szerződéskötés tervezett időpontja 2012. december 3.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.