Az unióban nálunk a legolcsóbb az áram

A közműhivatal és nemzetközi partnerei által mért uniós nagyvárosok közül már Budapesten a legolcsóbb az áram. Igaz, a főváros lakói egyelőre kilowattóránként csak 12 fillérrel fizetnek kevesebbet a bukarestieknél.

Az uniós tagállamok fővárosai közül Budapesten a legolcsóbb az áram – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által közzétett májusi adatsorból. A 23 főváros tarifáit havonta áttekintő adatsorban kilowattóránként (kWh) 0,1287 euróval a második legolcsóbbnak számítunk.

Egy hónap alatt a most harmadik legolcsóbbnak számító Bukarestet előztük le, igaz, mindössze 0,04 eurócenttel (12 fillérrel). Mindezt úgy értük el, hogy a mi lakossági tarifáink nem módosultak – vagyis Romániában nőtt a lakossági tarifa.

A listán továbbra is a legolcsóbb Belgrád, mint a felmérésben szereplő egyetlen unión kívüli főváros. A szerbeknek a magyar tarifának kevesebb mint felét kell fizetniük az áramért. A legdrágább Koppenhága, ahol a mi tarifánk több mint két és félszeresét kérik el az áramszolgáltatók.

Egyéb tekintetben helyezésünk nem módosult. Ugyanezen városok körében, de a vásárlóerőre vetítve továbbra is a Budapesten lakóknak jelent a hetedik legnagyobb nehézséget az áramdíj kifizetése. A normál gáztarifa szerinti rangsorban, amit 21 uniós főváros és Belgrád körében mérnek, Bukarestnél közel 10 százalékkal magasabb díjjal szintén mi vagyunk a második legolcsóbbak.

A legdrágább Stockholmban hatszor többet kell fizetni a gázért. A vásárlóerőhöz képest nálunk a negyedik legkönnyebb a gáz kifizetése. Brüsszel, London és Luxemburg lakóinak még ennél is kisebb terhet jelent a fűtés, a számla láttán pedig leginkább a stockholmiak húzhatják a szájukat. A márciusi gázárcsökkentés nyomán áprilisban egy hónap alatt négy helyezést javítottunk.

A MEKH számos nemzetközi szervezettel közösen készített havi felmérésében közöl egy húsz nagyváros átlagos családi jövedelmére vetített összesített áram- és gázdíjsorrendet is. Ebben Budapest 5,8 százalékkal továbbra is a hatodik legrosszabb helyezést érte el, Bukarest, Lisszabon, Pozsony, Varsó és Prága után. Igaz, a rezsicsökkentések révén tavaly óta ebben is négy helyezést javítottunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.