Az OTP javasolta Martonyit a Molba

Az OTP Bank javaslatára a Mol közgyűlése a társaság igazgatósági tagjának választotta Martonyi János távozó külügyminisztert. A 24,7 százalékos állami tulajdonban álló energiatársaság részvényesei - az igazgatóság javaslatára - jelentős veszteségeik ellenére megemelt, 60 milliárdos osztalékot szavaztak meg maguknak, amit a cég tartalékaiból állnak.

A magyar számviteli szabályok szerinti 78 milliárd forintos mérleg szerint veszteség ellenére a tavalyinál 13 milliárd forinttal több, 60 milliárd forint osztalékot szavazott meg a Mol nemrég kezdődött közgyűlése. A jelentős veszteség okait a vezérigazgató, a felügyelőbizottság elnöke és a csoportszintű jogi igazgató sem részletezte különösebben: elsősorban felfelé kanyarodó mutatóikat ismertették, illetve a kedvezőtlen nemzetközi környezet hangsúlyozása mellett továbbra is a kitermelés fokozása és a hatékonyságjavítás mellett kötelezték el magukat. Molnár József vezérigazgató üdvözölte, hogy a régióban az üzemanyagok - különösen a gázolaj - iránti kereslet tartós élénkülése körvonalazódik.

A megemelt osztalékot azzal indokolták, hogy tavaly eladták az orosz ZMB olajmezőt és a magyar MMBF gáztárolót, és az ezen elért nyereség 25 százalékát így vissza akarják juttatni a részvényeseknek. (A könyvek szerint a Mol 2009-2010-ben több százmilliárdos akkori nyereségeik ellenére nem fizetett osztalékot. Ekkor a cég ötödét a vezetés által nem barátinak minősített orosz Szurgutnyeftyegáz birtokolta. Az orosz cég Mol-csomagját 2011-ben - jelenlegi értékénél mintegy 200 milliárd forinttal drágábban - a magyar állam vette meg.)

Veszteséges működés mellett a Mol eddig sosem fizetett osztalékot. Ilyen volt például 2008, amikor a magyar számviteli elvek szerinti veszteség 223 milliárd forintra rúgott. Az osztalékot most technikailag a tartalékok terhére fizetik ki. Ez önmagában nem terheli különösebben az olajtársaság vagyonát: tartalékaik 1,4 ezer milliárd forintra rúgnak. Ugyanakkor a Mol legnagyobb, 24,7 százalékot birtokló tulajdonosa, a magyar állam olyan energiacégek esetében, melyekre nincs vagy jóval kisebb a tulajdonosi befolyása, erőteljesen bírálta, ha az osztalékot a tartalékok terhére fizetik ki.

A közgyűlés a Mol-tulajdonos OTP Bank javaslatára a Mol igazgatósági tagjának választotta Martonyi János távozó külügyminisztert. Az indítványt az igazgatóság is támogatta. A külügyminiszter - a többi új taggal szemben - nem vett részt a rendezvényen. Az indítványt Csányi Sándor alelnök, OTP-vezér jelentette be, akinek Mol-igazgatósági mandátumát szintén 2019-ig meghosszabbították. Jelen van Anthony Radev új igazgatósági tag éppúgy, mint például Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki 2010-ben került az igazgatóságba. A testületben négy éve ülő, a Fideszhez közel állóként ismert Töröcskei István felügyelőbizottsági tagot nem láttuk a megjelentek között. Járay Zsigmond volt jegybankelnök viszont, aki négy éve az igazgatósági tagja, jelen volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.