Az oroszok kidumálták a magasabb olajárat

Kilőttek tegnap a nemzetközi olajtőzsdék: az Európában irányadó Brent típusú nyersolaj hordónkénti ára a szerdai 33 dolláros átlagról délután 35 dollár fölé ugrott. Igaz, ezután visszacsökkent 34 dollárra.

A régóta nem látott piaci lelkesedést alighanem Alexander Novak orosz energiaügyi miniszter szavai váltották ki, amit az orosz állami hírügynökség idézett. E szerint a nemzetközi nyersolajpiacot alapvetően befolyásoló Szaúd-Arábia a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai számára kitermelésük legfeljebb ötszázalékos csökkentésére tett volna javaslatot. A témáról szerinte a tagországok és a szervezeten kívüli nagy kitermelők februárban ülnének le tárgyalni. Kisvártatva azonban egy OPEC-szóvivő tételesen cáfolta a tárgya­lási – és az Oroszország bevonására vonatkozó – szándékokat is.

Elemzők egyszerre emlékeztetnek arra, hogy Szaúd-Arábia, az OPEC és Oroszország is a kitermelés fokozásával válaszolt az árak esésére, kizárólagos célként megjelölve a piaci részesedés megtartását, növelését, illetve a bevételzuhanás mérséklését. Egyszersmind sokan úgy vélik, hogy Venezuela és Nigéria után immáron a fajsúlyosabb szereplők költségvetései is oly mértékben kifeszítetté váltak, hogy az OPEC előbb-utóbb mégiscsak az idestova két éve nem alkalmazott termeléscsökkentés eszközéhez nyúlhat.

Fogalomzavar

Mégiscsak kaphat a lakosság az uniótól vissza nem térítendő energiatakarékossági felújítási támogatást, mégpedig hitelkamat-támogatás formá­jában – közölte Csepreghy Nándor miniszterelnökségi miniszterhelyettes az ATV-ben. Az Európai Bizottság vissza nem térítendő támogatáson nem kamattámogatást ért, hanem konkrét vissza nem adandó pénzt, emellett pedig pártolja a kamattá­mogatott hitelt is – reagált a nyilatkozatra lapunknak Szalai Gabriella, a Magyar Energiahatékonysági ­Intézet Kft. munkatársa.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.