Az NGM felkészült a görög összeomlásra

Az idei költségvetésben még meglévő 130 milliárdos tartalék és a jövő évi büdzsében előre nem látott kedvezőtlen folyamatokra félretett 205 milliárd forint tartalék bőven elegendő lesz arra, hogy ne kelljen az „adócsökkentések költségvetését” módosítani – hangsúlyozta Banai Péter Benő, a nemzetgazdasági tárca államtitkára a görög államcsőd kapcsán.

Az államtitkár szerint pénzpiaci és reálgazdasági oldalról is érint minket a görög válság, ezekre válaszul különböző forgatókönyveket dolgoztak ki az NGM-ben. A pénzpiaci oldalról a görögök kilépése az euróövezetből kedvezőtlen hatással járna mind a forintárfolyamra, mint a magyar állampapírok hozamára.

Ennek mértéke azonban nehezen modellezhető. Az NGM-nek nincs árfolyamcélja, nincs is közvetlen hatásuk a devizapiaci folyamatokra. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az év végén is 314 forint környékén mozgott az euró, és most, a válság kulminálásakor is ott tanyázik. Ahogyan a piacokon is már nagyjából beárazták a görög csődöt, ennek jele a hosszú lejáratú államkötvényeknél tapasztalt hozamemelkedés.

Az igazi kérdés, hogy a befektetők mennyire hajlandóak figyelembe venni a magyar gazdaság egyre szilárdabb fundamentumait, a gazdasági növekedést, a kiszámítható gazdaságpolitikát, a foglalkoztatás folyamatos bővülését és az államadósság gyors ütemű lefaragását. Amennyiben ezt tekintetbe veszik, akkor akár profitálhatunk is a görög válság kapcsán meginduló tőkemozgásokból – fejtegette az államtitkár, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a Görögországból menekülő tőke egy része nálunk landol majd.

A magyar gazdaság sokkal jobb állapota és mutatói miatt ezzel is számolni lehet. Ha viszont mint a feltörekvő piaci térség egyik országát egy kalap alá vesznek minket a görögökkel, akkor komolyabb megrázkódtatások is érhetnek minket.

Reálgazdasági csapás nem éri Magyarországot a helyzet súlyosbodása esetén sem, mivel számottevő magyar pénz nincs a görög bankokban, az exportunknak csupán 0,4 százaléka megy a hellénekhez: meglehetősen kis tétel ahhoz, hogy kiesése jelentősebb reálgazdasági hullámokat kavarjon. A görögök összeomlása azonban az euróövezetre súlyos csapást mérhet, ennek áttételes hatásait mi is megszenvedjük – jelezte hétfői sajtótájékoztatóján Bajai Péter Benő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.