Az MSZP feljelentést tesz MET-ügyben

Az állami MVM kereskedőcége a jogerős bírósági döntés ellenére eddig nem adta ki az Orbán Viktorhoz közel álló MET-tel kötött gázszerződéseit. Az MSZP ezért feljelentést tesz, szerintük viszont még nem járt le az iratkiadási határidő. Immáron az országgyűlés áramellátásának hasznából is részesülhet a kormányfőhöz közel álló, offshore jellegű MET.
Az MSZP-s Tóth Bertalan hétfőn - vasárnapi információinknak megfelelően - feljelentést tett közérdekű adatokkal való visszaélés miatt. Az állami MVM Partner ugyanis nem adta ki számára a gázkereskedelemmel kapcsolatos iratokat. Ezt az ellenzéki frakcióvezető-helyettes Budapesten sajtótájékoztatón közölte.

Emlékeztetett arra, a Fővárosi Ítélőtábla március 5-ei jogerős ítéletében kötelezte arra a Magyar Villamos Művek (MVM) gázkereskedőjét, hogy 15 napon belül adja ki a dokumentumokat. A határidő pénteken járt le.

Tóth Bertalan az ügy hátteréről közölte: 2011-ben kormányzati segédlettel olcsó gázt hozott be a gázkereskedő Magyarországra. Ahelyett, hogy ezt a gázt a magyar embereknek juttatta volna, egy offshore hátterű cégnek, a MET Zrt.-nek adta tovább - részletezte. Hozzátette: a MET az elmúlt években a gáz értékesítéséből közel százmilliárd forintos haszonra tett szert.

Ki kell derülnie, hova került ez a pénz, és hogy állami oldalon kik voltak azok, akik hozzásegítették ehhez a "lopáshoz" a MET Zrt.-t - hangoztatta. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nemcsak az MVM Partnertől kérte ki az iratokat, hanem az MVM-től is, de ez esetben még nem járt le a határidő.

Tóth Bertalant kérdezték arról is, mit szól ahhoz, hogy a Fidesz módosítaná a brókercégekkel kapcsolatos törvényi szabályozást. Válaszában elmondta, hogy előbb szeretnék megismerni a törvényjavaslatot. Felhívta arra a figyelmet, hogy a hatályos büntető törvénykönyv is rendelkezik a vagyon zár alá vételéről. Először ezt a rendelkezést kellene alkalmazni - hangoztatta, megjegyezve azt is, csodálkoznak, hogy a Quaestor-ügyben nem indult még büntetőeljárás.

Nem kapta kézhez a bíróság ítéletét az MVM Partner Zrt., ezért a gázkereskedelemmel kapcsolatos iratok kiadásának teljesítési határideje nem járt le - fogalmazta meg a vállalat azután, hogy Tóth Bertalan feljelentést tett közérdekű adatokkal való visszaélés miatt, mert az MVM Partner nem adta ki számára az említett iratokat.

Az MVM Partner Zrt. azt írta: a polgári perrendtartásról szóló törvény alapján a teljesítési határidő a kézbesítéstől számítódik. A másodfokú ítéletet a bíróság kihirdette, de nem kézbesítette, mert még nem volt írásba foglalva. "Mindezekre tekintettel Tóth Bertalan képviselő úr valótlant állít azzal, hogy az MVM Partner Zrt. teljesítési határideje március 20-án lejárt volna" - tették hozzá. A cég a törvényes határidőn belül eleget fog tenni az ítélet szerinti adatközlésnek - közölték, azzal együtt, hogy a szocialista képviselő "vádjait" visszautasítják és fenntartják a jogot arra, hogy a valótlan állításokkal összefüggésben jogi lépéseket tegyenek.

 

Az LMP is rászokott a MET-re

Ama sajtóhír kapcsán, hogy hamarosan a Magyar Telekom szolgáltatja az áramot a parlament számára, az országgyűlésben az LMP-s Szél Bernadett is a MET-tel kapcsolatosan kérdezte az illetékes nemzeti fejlesztési tárcát. Az ellenzéki párt társelnöke a hírt azzal kötötte össze, hogy nemrég közös céget alapított a parlamenthez hasonló üzleti fogyasztók energiaellátására a Magyar Telekom és az Orbán Viktorhoz közel álló, offshore hátterű MET. Felvetése szerint így egy állami kereskedő helyett immáron a parlament áramellátásán is egy, a miniszterelnökhöz közel álló, ráadásul offshore-jellegű magáncég nyerészkedhet. Aradszki András illetékes energiaügyi államtitkár a konkrét esetről nem tudott részleteiben beszámolni, de rögzítette, az említett cégeknek a vázolt tevékenységekre jelen információi szerint joguk van, és a vevő bizonyára a legolcsóbb ajánlatot fogadta el.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.