Az MNB-ben is 7:1 a divat

Nem szolgált ezúttal sem nagy meglepetéssel a jegybank monetáris tanácsának soros üléséről kiadott jegyzőkönyv. A június 24-ei ülésen a kilencfős testületből – Pleschinger Gyula távollétében – egyedül Cinkotai András szavazott az alapkamat tartása mellett, a többiek Matolcsy György elnök vezérletével újabb tíz bázisponttal 2,30 százalékosra csökkentették az irányadó rátát.

A jegyzőkönyv szerint Pleschinger ezúttal nem volt jelen, a közgazdász az utóbbi hónapokban Cinkotaival együtt következetesen a kamattartásra szavazott. Az már akkor, az ülést követően kiadott szokásos közleményből is világossá vált, hogy a tanács – amennyiben a módja és lehetősége lesz rá – tovább mérsékli az irányadó rátát, igaz, megfogalmazásuk szerint ezt óvatosan, a külső és belső körülmények gondos mérlegelése mellett teszik majd.

Ami a kamatpálya további alakulását illeti, a mélypont nyár vége felé érkezhet, két százaléknál már kieshet az olló Matolcsyék kezéből. A jövő évet pedig már a kamatemelések sora jellemezheti majd, s ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve évek után ismét a nulla százalékon lévő kamatszint emelésére vállalkozik, akkor azt az MNB-nek is követnie kell. Maga a jegybank közleményében az óvatos kamatcsökkentések fenntartása mellett érvelt, ehhez adottak a feltételek. Ugyanakkor leszögezik, hogy a 2012 augusztusában hét százalékról elindított kamatcsökkentési folyamat mára megközelítette azt a szintet, ami segíti a 3 százalékos inflációs cél középtávú elérését, és ehhez megfelelően ösztönzi a reálgazdaságot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.