Az elszámoltatás után máris eladósodnánk

A kedvező makrogazdasági hatások új erőt adtak a hitelezési piacnak. Lendületet vett az ingatlanpiac az év elején, és ezzel párhuzamosan erősödött a munkaerőpiac is, a kedvező gazdasági környezet a lakáshitelezési piacon is érezteti pozitív hatását. A hitelfelvételi kedv hosszú távú erősödését mutatja a K&H által negyedévente mért pályakezdő fiatalok jóléti indexe: a 19–29 éves fiatalok körében a megtakarítási célok között első helyre lépett a lakásra gyűjtés. Míg a korábbi negyedévekben az elköltözni vágyók számára az albérlet volt a legvalószínűbb megoldás, most a válaszadók 40 százaléka említette azt, hogy saját lakás vásárlásában gondolkozik. Az attitűdváltozásban nagy szerepe van a kedvező lakáshitelkamatoknak és hitelkonstrukcióknak is – írták. Ezt a hatást rövid távon erősíthetik a devizahiteles elszámolások is.

A pénzintézet szerint az új hitelelbírálási szabályok nem változtatják meg jelentősen az ügyintézés menetét és hosszát, az ügyfelek számára az eljárás sem lett bonyolultabb. Bába Ágnes, a K&H lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese szerint ezek eredményeként idén a lakáshitelpiac éves összehasonlításban erős két számjegyű növekedést, akár 30-50 százalékos bővülést is mutathat. Ezt a várakozást erősítik az idei januári és februári adatok is: januárban 73 százalékkal több folyósítás volt a piacon, mint 2014 januárjában. Hitelcsere formájában pedig várhatóan az ügyfelek egyharmada keresni fogja a jobb, alacsonyabb kamatú hiteleket, így akár ezermilliárd forintos állománymozgás is elképzelhető – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.